Egyiptomban ismét felütötte fejét a madárinfluenza

2006.09.04. 21:43

Négy újabb esetben találtak madárinfluenzával fertőzött szárnyasokat Egyiptomban két hónappal a korábbi súlyos járvány lecsengése után - jelentették be hétfőn helyi illetékesek.

Izraeli politikai források cáfolták, hogy közvetítésre kérték volna fel az ENSZ-főtitkárát, aki azt közölte, hogy hamarosan titkos tárgyalót bíz meg azzal, hogy egyeztessen a felek között. Ha a bejelentést Izrael is megerősítette volna, ez lenne az első eset, hogy a zsidó állam nyilvánosan beleegyezését adja a libanoni síita szervezettel való közvetett kapcsolatfelvételbe katonái szabadságának kieszközlése érdekében. Egy izraeli illetékes azonban leszögezte, hogy az ENSZ főtitkárát nem közvetítésre kérték fel, hanem csupán arra, hogy segítsen elérni a katonák kiszabadulását.

"Közvetítőre nincs szükség. Az ENSZ BT határozata kimondja, hogy a katonákat feltétel nélkül szabadon kell engedni. Az ENSZ-főtitkár segíteni fog, nem közvetíteni" - hangsúlyozta Mark Regev izraeli külügyi szóvivő.  Leszögezte, hogy Izraelnek változatlanul az az álláspontja, hogy nem bocsátkozik tárgyalásokba a katonákról.

KAPCSOLÓDÓ CIKK