A hajlíthatatlan focibolond lesz a pápa új helyettese

2006.09.05. 12:19

Több focimeccset közvetített élőben, énekelt diszkóban - többek között ezekről ismert Tarcisio Bertone genovai érsek, aki szeptember 15-étől pápai államtitkár, azaz a vatikáni diplomácia vezetője és a pápa hivatalos helyettese lesz. Bertone sokak szerint közvetlensége ellenére a keményvonalas vatikáni politika egyik őre. Igazi hajlíthatatlannak tartják, amit bizonyított az amerikai pedofilügy óvatoskodó kezelésével és azzal is, hogy az abortusztablettát szedő nőket a gyerekgyilkos Heródeshez hasonlította.

"A mosoly püspöke" - így emlegették Vercelliben, egykori püspöki székhelyén Tarcisio Bertonét, aki a szeptember 15-étől átveszi a vatikáni államtitkári posztot a nyugdíjba vonuló Angelo Sodanótól. Bertone ezzel a pápa hivatalos helyettese, a vatikáni diplomácia és a Szentszék külkapcsolatainak irányítója lesz. XVI. Benedek pápa azzal indokolta régi kollégájának kinevezését, hogy személye egyesíti a "dogmatikus felkészültséget a lelkipásztori igyekezettel".

Az elmúlt három évben a genovai érsekséget vezető Bertone különcnek számít a Vatikánban, több sajátos akcióval is felhívta magára a figyelmet papi szolgálattal töltött évei során. Az 1934-ben Észak-Olaszországban született, 1960-ban pappá szentelt Bertone püspökké avatásakor például bezárkózott egy szobába egy egész éjszakára, hogy az egyházkörzetet 345-ben vezető legendás elődje, Szent Euzébiusz életét tanulmányozza.

De kevésbé dogmatikus kérdésekben is igazi csodabogárnak számít, számos legenda kering róla. Genovai beiktatásakor például állítólag elvegyült a köszöntésére összegyűlt fiatalok között és velük evett, illetve borozgatott. Egy évet sem töltött el genovai érsekként és már azzal voltak tele az észak-olasz újságok, hogy Bertone egy diszkóban hirdette az igét, sőt, még némi karaokét is bevállalt szerzetesrendje, a Szaléziak által fiataloknak rendezett buliján. A Csavargó(Il Vagabondo) című számot énekelte, majd azzal intette a fiatalokat: "Kicsit én is vándornak érzem magam, ilyen helyzetben pedig jó tudni, hogy égen és földön akad egy örök barátunk, Isten".

A Vatikán és a pápa is épp azért figyelt fel Bertonéra jó 20 évvel ezelőtt, mert olyan főpapot láttak benne, akit II. János Pál sokáig hiába keresett. Benne találták meg azt a tekintélyes egyházi méltóságot, aki szót ért a fiatalokkal és magára vállalja a velük való kommunikációt.

Bertone már a hittani egyetemre írt disszertációjában is a tolerancia és a vallási szabadság kérdéseivel foglalkozott. Bizonyította azt is, hogy nem zavarja, ha le kell ereszkednie a nyáj közé, legyen szó akár fiatalokról, akár örgekről. Celebrált misét kikötőben dokkmunkásoknak, beszélt nagy tömeg előtt a genovai városházán, a húsvét szentségét dicsőítette egy első osztályú focimeccs előtt 40 ezer nézőnek, egyszer pedig állítólag püspöki ruhában tömegközlekedéssel ment be a Vatikánba. Mikor megbámulták a buszon a fiatalok, csak mosolygott.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK