Orosz turistákat szállító busz karambolozott Franciaországban

Vágólapra másolva!
Súlyos baleset ért kedden egy orosz turistákat szállító autóbuszt Franciaország északi részén az A1-es autópályán, Senlis város közelében. Négyen meghaltak, harmincan pedig megsérültek, közülük kilencen súlyosan.
Vágólapra másolva!

A moszkvai, jekatyerinburgi és ufai turistákat szállító autóbusz belerohant egy törmeléket szállító teherautó hátuljába. Nem tudni, hogy pontosan mi okozta a balesetet. A rendőrség közlése szerint egy másik baleset miatt az autópályán haladó kocsisor hirtelen fékezett és megállásra kényszerült. A teherautó a sor végén állt és várakozott, amikor a Lengyelországban bérelt turistabusz nekiütközött és ennek következtében szétroncsolódott.

Az ütközés következtében a két lengyel buszsofőr, egyikük felesége, valamint a turisták orosz idegenvezetője életét vesztette. A sérülteket két mentőhelikopterrel és tucatnyi mentőautóval szállították el a környező városok kórházaiba.

Az orosz turisták Párizsba tartottak, ahonnan Lyonon keresztül több dél-franciaországi város megtekintése után Milánóba utaztak volna tovább.