Elhunyt a tongai király, a kannibálcsaládok ura

Vágólapra másolva!
Több mint 41 éves uralkodás után vasárnap meghalt IV. Taufa'ahau Tupou tongai király. A tongaiak által tisztelt és szeretett uralkodó 88 évesen, hosszú betegeskedés után hunyt el. A világ egykor legkövérebb uralkodója annak ellenére volt népszerű, hogy családja despotikus uralmat gyakorolt a tongaiak fölött. Halála a demokratikus változást követelő mozgalmak felerősödését hozhatja.
Vágólapra másolva!

Április óta tartó betegeskedés után 88 éves korában meghalt IV. Taufa'ahau Tupou tongai király. Az 1965 óta uralmon lévő Taufa'ahau emlékére feketével és a tiszteletet kifejező bordóval lobogózták fel a középületeket - írja a BBC.

Míg a lakosság félig elnyomva, 33 nemesi család - az Independent szerint kannibáli törzsfőnökök leszármazottai - által kizsákmányolva él, a királyi család palotáiban aranycsapokból folyik a víz, a pezsgő és kaviár pedig számolatlanul fogy. A parlament látszatintézmény, a király bármikor szétzavarhatja.

Bár a királyt sok tongai nagyra becsüli, tavaly májusban a demokratikus átmenetet szorgalmazó tömegtüntetéseket tartottak a fővárosban, Nuku'alofában. Taufa'ahau annak ellenére népszerű, hogy uralkodása leginkább a meg nem valósult, őrült beruházások terveiről volt híres.

Taufa'ahau azzal vált nemzetközileg ismertté, hogy 1976-ben a világ legkövérebb uralkodójaként bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Közel 200 kilogrammot nyomott, bár az is igaz, hogy a tongaiak általában is a világ leginkább elhízott népei közé tartoznak, a népesség 20 százaléka cukorbeteg.

A király fia, Tupouto koronaherceg átvette hétfőn az ország irányítását, de teljes beiktatásáig egy év is eltelhet. A várakozások szerint az új uralkodónak komoly elégedetlenségi mozgalmakkal kell majd szembenéznie.

Erre utal, hogy apja uralkodásának utolsó éveiben egyre gyakrabban szembesült a kiterjedtebb demokráciát követelő tongai mozgalmakkal. Tavaly több ezren tünettek a főváros utcáin demokraciát és az állami cégek közkézbe helyezését követelve. Hasonló megmozdulásokat korábban sosem szerveztek Tongán.