Szudán maradásra kéri a dárfúri biztonsági erőket

Vágólapra másolva!
A szudáni alelnök hétfőn felszólította az Afrikai Uniót, hogy hosszabbítsa meg a polgárháború sújtotta Dárfúrban állomásozó biztonsági erejének mandátumát.
Vágólapra másolva!

"Az Afrikai Uniónak (AU) szeptember 30. után is folytatnia kell megbízatását" - jelentette ki Ali Oszman Mohamed Taha sajtóértekezletén, a mandátum hivatalos lejáratára utalva. Megerősítette, hogy országa kész pénzügyi segítséget nyújtani az alulfinanszírozott és rosszul felszerelt biztonsági erőnek, azzal a döntéssel összhangban, amely az arab országok márciusi csúcstalálkozóján született az AU támogatásáról.

A szudáni alelnök felhívása nem sokkal azelőtt hangzott el, hogy összeül a biztonsági erő mandátumának meghosszabbításáról döntő AU-szerv, a Béke és Biztonsági Tanács. A tanács eredetileg hétfőn ülésezett volna New Yorkban, de szerdára halasztották az eszmecserét, mert két fontos résztvevő, a nigériai és a ruandai elnök nem érkezett meg a találkozó színhelyére.

Az AU korábban arra kérte az ENSZ-t, hogy váltsa fel 7000 fős dárfúri biztonsági erejét, amit a világszervezet Biztonsági Tanácsa augusztus 31-én meg is szavazott. Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnök azonban határozottan elutasította ezt a forgatókönyvet, arra hivatkozva, hogy ezzel megsértenék az északkelet-afrikai ország szuverenitását. Az alelnök mostani nyilatkozatában ugyancsak elvetette, hogy kéksapkások vonuljanak be Dárfúrba.