A G17 kilépéssel fenyeget a szerb kormányból

Vágólapra másolva!
A legkisebb szerb kormánypárt, a G17 Plus, amelynek a tagjai kulcsfontosságú posztokat töltenek be, kedden megerősítette, hogy október 1-jén kivonul a kormányból, ha nem folytatódnak Szerbia és az EU májusban felfüggesztett tárgyalásai.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió azért állította le a tárgyalássorozatot, mert Belgrád sokszori ígérete ellenére sem tartóztatta le és szolgáltatta ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnösként keresett Ratko Mladic tábornokot. A tárgyalások megszakítása után Miroljub Labus miniszterelnök-helyettes, egyben a G17 vezetője előbb kormányzati tisztségéről, majd a párt éléről is távozott.

A G17 vezetése akkor úgy döntött, hogy a párt bent marad a koalícióban, és szeptember 30-ig ad haladékot arra, hogy a kormány megteremtse az EU-társulási tárgyalások folytatásának feltételeit, azaz kiszolgáltassa a hágai törvényszéknek a néhai boszniai szerb köztársaság haderejének parancsnokát.

Mint Snezana Stojanovic-Plavsic, a G17 szóvivője újságíróknak megerősítette, a májusban megállapított határidő változatlanul érvényes, és a párt miniszterei október 1-jén otthagyják a kormányt, ha addig nem folytatódnak Brüsszellel a tárgyalások. Mivel az eredetileg gazdasági szakértőkből alakult párt kulcsfontosságú tárcákat birtokol - Predrag Markovic parlamenti elnök, Ivana Dulic-Markovic miniszterelnök-helyettest és Mladjan Dinkic pénzügyminiszter is a tagja -, lépése könnyen kormányválságot és előrehozott választásokat idézhetne elő.

Megfigyelők értékelése szerint ez pillanatnyilag nem érdeke sem a kormánypártoknak - amelyeknek a népszerűsége az utóbbi időben észrevehetően növekedett -, sem a Szerb Radikális Pártnak, amely a legutóbbi választásokból legerősebbként került ki, de szövetségesek híján a kormányalakítás lehetőségétől elesett, s közvélemény-kutatások szerint jelenleg a népszerűségvesztés korszakát éli.