Állítólagos lehallgatási botrány Csehországban

Vágólapra másolva!
Mintegy húsz, számára kellemetlen politikus és újságíró, valamint a parlament és a belügyminisztérium néhány termének lehallgatásával vádolta meg a Jirí Paroubek vezette volt kormányt Ivan Langer új polgári demokrata belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Langer az azonnal nagy botrányt kavaró bejelentését csütörtökön újságíróktól szerzett értesülésekre hivatkozva tette meg. Jirí Paroubek képtelenségnek minősítette az elhangzottakat, csalónak nevezte a minisztert, és felszólította, hogy igazolja állításait vagy mondjon le. A volt szociáldemokrata miniszterelnök szerint Langer és Mirek Topolánek új kormányfő célja az ő, illetve a szociáldemokrata párt lejáratása.

"Nem vagyok csaló, senkit sem vádoltam meg, de miniszterként és emberként is mindent megteszek, hogy kiderüljön az igazság" - reagált Langer a bírálatokra. Leszögezte: ő egy szerdán birtokába került olyan információt hozott nyilvánosságra, amelyet nagyon súlyosnak tart. "Miniszterként talán hallgathattam volna, de emberként nem" - jegyezte meg.

Prágai megfigyelők szerint az állítólagos lehallgatások és megfigyelések az úgynevezett Kubice-üggyel vannak összefüggésben. Jan Kubice, a rendőrség korrupcióellenes osztályának vezetője néhány nappal a június eleji parlamenti választás előtt ugyanis olyan jelentést készített a parlament számára, amelyben az alvilággal való együttműködéssel vádolta meg az akkor kormányzó szociáldemokratákat. A titkos jelentés azonnal nyilvánosságra került, s Paroubekék azt állítják, hogy szándékos provokációról volt szó, amely kárt okozott a szociáldemokratáknak, akik a választáson három százalékkal kevesebbet kaptak, mint a győztes polgári demokraták. "Üzenem Jirí Paroubeknek, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni és az ügyet kivizsgáltatom" - mondta újságíróknak Langer.

Egy kérdésre válaszolva, milyen következtetéseket von le maga számára, ha az "újságírótól szerzett értesülés" alaptalannak bizonyul s a rendőrség eljárása nem törvénysértő, Langer leszögezte: nem fog lemondani, de emberként a jövőben "óvatosabb lesz".

A szociáldemokraták elfogadhatatlannak tartják Langer nyilatkozatát, és bejelentették, hogy az ügyben rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek.