Muszlim nemzetek küldötteivel találkozik a pápa, hogy ezzel próbálja enyhíteni bajorországi beszédének következményeit - írja a BBC. XVI. Benedek két hete egy egyetemi előadáson azt mondta: az iszlám gonoszságot és embertelenséget hozott a világba.

XVI. Benedek pápa muszlim nemzetek küldötteivel találkozik, hogy enyhítsen a katolikus egyház és az iszlám közti feszültségen - írja a BBC. A két vallás közti ellentét azután erősödött fel, hogy a pápa két hete egy középkori szöveget idézve azt mondta az iszlámról, hogy embertelenséget és gonoszságot hozott a világba.

A pápa ugyan többször kihangsúlyozta, hogy a szöveg idézet, előadását mégis komoly tiltakozáshullám követte világszerte, sőt, egy iszlám szélsőségesekből álló csoport a XVI. Benedek meggyilkolását helyezte kilátásba.

A pápa később kijelentette azt is, sajnálja a félreértett szavai által kiváltott indulatokat. XVI. Benedek szerint az idézet szövegében olvasható dolgok nem egyeznek személyes véleményével. Muszlim vezetők azonban azt várják, hogy egyértelműen kérjen elnézést.

A megbeszéléseket a pápa Róma közelében álló rezidenciáján tartják majd. A megbeszélésen a pápa mellett több vatikáni méltóság, az olaszországi muszlim közösségek vezetői és a Vatikánba akkreditált muszlim nagykövetek vesznek majd részt. Az iráni, a török és a marokkói küldött már jelezte részvételét.