A libanoni háborúról faggatták Ehud Olmertet

Vágólapra másolva!
Első ízben hallgatta meg Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt csütörtökön a libanoni háború során elkövetett hibák ügyében vizsgálatot folytató kormánybizottság - közölte egy izraeli illetékes.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Ehud Olmert

A közvélemény nyomására a kormány szeptember 17-én jelentette be a vizsgálóbizottság felállítását. Több tízezer tüntető - közöttük Libanonban szolgált tartalékosok - követelték az elmúlt hetekben állami vizsgálóbizottság létrehozását, sokan közülük Olmert, Perec és Dan Haluc vezérkari főnök lemondását is szorgalmazták. Az izraeli katonai rádió arról számolt be, hogy Olmert tel-avivi meghallgatása három órán át tartott. A rádió szerint a csütörtöki nem volt hivatalos meghallgatás, csak az első kapcsolatfelvétel. Amír Perec védelmi miniszter is megjelenik csütörtökön a bizottság előtt.

A július közepétől augusztus közepéig tartó háborúnak 162 izraeli halottja volt, köztük 41 polgári személy.