Megfosztottak amerikai állampolgárságától egy SS-katonát

2006.10.02. 19:00

Jogerősen megfosztott az igazságszolgáltatás hétfőn az Egyesült Államokban amerikai állampolgárságától egy férfit, aki náci koncentrációs táborok őre volt a második világháború idején.a férfit bármikor kitoloncolhatják Egyesült Államokból.

A német szülők gyermekeként a mai Horvátország területén született John Hansl, akit a Jugoszlávia elleni 1941-es német invázió után hívtak be az SS-hez, 1943-ban a Berlin közelében működtetett Sachsenhausenben, a rá következő évben pedig a franciaországi Natzweilerben teljesített szolgálatot őrként.

A legfelsőbb bíróság elutasította Hansl fellebbezését, amelyet a férfi az állampolgárságától való megfosztást kimondó korábbi határozat ellen nyújtott be. A bírósági döntés nyomán az amerikai kormány kezdeményezheti a férfi kitoloncolását az Egyesült Államok területéről.

A férfi azzal védekezett, hogy annak idején az 50-es évek közepén - amikor amerikai vízumért folyamodott - másokkal ellentétben nem rejtette el háborús múltját.

1979 óta meghaladja a 70 főt azoknak a száma, akiket náci múltjuk miatt fosztottak meg amerikai állampolgárságuktól. 1979-ben kezdte meg működését a háborús bűnösök felkutatására létrehozott amerikai iroda.