A vezető pártokat büntetik a belga választók

2006.10.08. 21:09

Önkormányzati választásokat tartottak vasárnap Belgiumban, s az első részeredmények alapján úgy tűnik, hogy a központi kormány vezető pártjai, azaz a vallon szocialisták és a flamand liberálisok egyaránt teret veszítettek.

A tendenciák összegzését nem csak a választás jellege nehezíti, azaz hogy nem országos voksolás volt, hanem 589 település polgármestereiről és helyi képviselőiről döntöttek a belgák. Emellett óvatosságra ad okot az is, hogy a nagyvárosokból kora este még nem érkeztek végleges eredmények, s ráadásul a belga politikai rendszer nagyon bonyolult: más összetételű a kormányzat a két országrészben - Vallóniában és Flandriában -, mint országosan.

A központi kormányban nincsenek benne a kereszténydemokraták, míg mind Vallóniában, mind Flandriában ott a helyük a helyi kormánykoalíciókban. Annyi azonban bizonyos, hogy a központi kormány két vezető pártja, a vallon szocialisták és a miniszterelnököt adó párt, a flamand liberálisok egyaránt visszaestek.

A vallon szocialisták a kora este ismert eredmények szerint 15-20 százalékot veszítettek eddigi támogatottságukból a dél-belgiumi nagyvárosban, Charleroiban, s ezzel immár nem lesz abszolút többségük a településen. Emellett úgy tűnik, 30 év után meg kell válniuk Vallónia fővárosa, Namur polgármesteri tisztségétől is. Számukra ugyanakkor szépségtapasz, hogy a harmadik legnagyobb belga városban, Liege-ben az első eredmények szerint továbbra is hatalmon lesznek.

Ami a flamand liberálisokat, Guy Verhofstadt kormányfő pártját illeti, ők az első eredmények szerint nagyon lemaradtak az országrészben már évek óta vezető flamand kereszténydemokraták mögött, de itt pontos számok kora este még nem voltak ismertek.

A kormánykoalíció pártjainak szereplése mellett a vasárnapi választás másik fontos kérdése, hogy milyen eredményt ér el a flamand szélsőjobb, a Vlaams Belang. Úgy tűnik, hogy egész Flandriában nőtt a rá leadott szavazatok aránya, de az első eredményekből még nem látszott, hogy sikerül-e áttörést elérnie az ország második legnagyobb városában, Antwerpenben. Itt ez a párt már a legutóbbi, 2000-es önkormányzati választásokon is 33 százalékot ért el, s most a Vlaams Belang vezetése abban reménykedett, hogy tovább javítva eredményüket bejuthatnak a várost irányító koalícióba.

KAPCSOLÓDÓ CIKK