Géppisztollyal lövöldözött egy amerikai diák

Vágólapra másolva!
Egy AK-47 típusú géppisztollyal a mennyezetbe lőtt egy 13 éves diák hétfőn az egyesült államokbeli Missouri állam Joplin nevű településének egyik iskolájában, miután összetűzésbe keveredett néhány diáktársával és az intézmény vezetőivel; az incidensben senkinek nem esett bántódása.
Vágólapra másolva!

Az álarcot viselő fiú az igazgatóra és a tanfelügyelő-helyettesre irányította a géppisztolyt, és azt mondta nekik: "Kérem, ne kényszerítsenek erre!" Ezután belelőtt a mennyezetbe. A lövedék átlyukasztott egy vízvezetékcsövet. Majd ismét azt mondta: "Kérem, ne kényszerítsenek erre!" - számolt be az esetről Jim Simpson tanfelügyelő.

A tanfelügyelőknek ezután sikerült a diákot rávenniük arra, hogy elhagyja az épületet. Kint már két rendőr várta lövésre kész fegyverrel. A fiú ekkor eldobta a géppisztolyt, majd őrizetbe vették.

Egy joplini rendőrtiszt elmondta, hogy a diák hátizsákjában találtak egy írást, amely szerint robbanóanyagot helyezett el az iskolaépületben. A 10 és 14 év közötti tanulók által látogatott 700 fős iskolát kiürítették, és átkutatták az épületet. A fegyveres diák nyilvánvalóan "hosszú ideje" készült tettére - mondta a tanfelügyelő. Nem tudni, hogy voltak-e tettestársai, és az sem ismert, hogyan jutott géppisztoly birtokába.

Az iskolák szerte az Egyesült Államokban fokozott éberséget tanúsítanak, miután egy hét leforgása alatt három államban is halálos végű iskolai lövöldözés történt. Az utóbbi két hétben több amerikai iskolát teljesen bezártak fenyegetések miatt.

A pennsylvaniai amis közösség templomaiban éppen hétfőn emlékeztek meg harangzúgással az egyik iskolában egy hete agyonlőtt öt fiatal iskoláslányról.