Kábítószerbotrány az olasz parlamentben

Vágólapra másolva!
Egy olasz televíziós állomás izzadságszívó tamponok segítségével titokban kiderítette, hogy több olasz parlamenti képviselő kábítószert fogyasztott az elmúlt 36 órában.
Vágólapra másolva!

Az Italia Uno televízió, amely az egyik legnagyobb országos csatornának számít, és Silvio Berlusconi volt kormányfő Mediaset médiabirodalmához tartozik, 50 törvényhozót interjúkészítés ürügyével hívott meg stúdiójába. Az adás előtt felvett beszélgetés közben az interjúalanyok megizzadt homlokát olyan speciális tamponokkal törölték le, amelyek segítségével azután az izzadságcseppekből ki tudták mutatni, hogy az illető az elmúlt másfél nap leforgása alatt vett-e drogot magához. Ily módon 16 képviselőről állapították meg, hogy kannabiszt, illetve kokaint fogyasztott.

Davide Parenti, a műsor főszerkesztője szerint ezzel a módszerrel gyakorlatilag 100 százalékban ki lehet mutatni a drogfogyasztást. A képviselők azonban mit sem tudtak a "kísérletről", és ez óriási botrányt kavart Olaszországban. A Le Iene (Hiénák) című programnak ezt az adását kedden este sugározták volna, de a hatóságok letiltották a műsort, miután annak készítői hétfőn feltárták a vizsgálatok eredményét. A hatósági döntés törvénytelennek minősítette az eljárást. Az eset szinte az összes olasz napilap címlapjára került a politikusok elégedett vagy ingerült megjegyzéseivel.

Parenti azzal védekezett, hogy műsora már tíz év megy, és eddig mindig is tiszteletben tartották mindenkinek a magánéletét, legyen szó Fülöp-szigeteki természetgyógyászokról vagy motoros útonállókról.