Irány a Szahara!

2006.10.10. 21:51

Az [origo] cikksorozatot indít egy rendhagyó teljesítménytúra tiszteletére. Három férfi októberben útnak indul, hogy futva vágjon át a Szaharán, a világ legnagyobb sivatagán. Az emberfeletti erőt igénylő megpróbáltatás két hét múlva kezdődik. A hátralévő időben tartson velünk és ismerje meg a 2,5 millió éves homoktenger országait! Hol fúj a 50 Celsius-fokos ghibli? Hol jár a világon a legtöbb vesződséggel a cégalapítás? Melyik a Föld legelvadultabb vidéke? Találja ki!

Naponta 80 kilométert lefutni 80 napon át, ez már önmagában is elég nagy teljesítmény. Ugyanezt a Szaharában, a világ legnagyobb sivatagában megcsinálni, ez pedig egészen egyszerűen lehetetlennek tűnik. Mégis ezzel kísérletezik egy amerikai tévéproducer, egy kanadai műlovagló és egy tajvani rocksztár.

A Running The Sahara akció lényege, hogy a három induló bebizonyítsa: az emberi teljesítőképesség és akarat gyakorlatilag határtalan. Emellett pedig szeretnék a világ figyelmét felhívni az afrikai országokra és a kontinens kultúrájára, életére, problémáira.

A több mint 6000 kilométeres út Szenegálban kezdődik október 25-én, majd Mauritániát és Malit érintve éri el Nigert. Ezután Líbián vágnak át, hogy - a tervek szerint január 25-én - elérjék a végcélt, Egyiptomot. A futásról - Matt Damon amerikai színész vezetésével - dokumentumfilm készül, amit a tervek szerint a jövő évi torontói filmfesztiválon mutatnak majd be.

A különleges akció tiszteletére az [origo] cikksorozatot indít. A hatalmas Szaharába kalauzoljuk el olvasóinkat képzeletbeli utazásra és egy kis játékra. A világ legnagyobb sivataga által felölelt országok természeti adottságait, jellegzetességeit mutatjuk be hétről-hétre röviden, de az egyes országok nevét elrejtjük. Ha az oldalak alján olvasható dőlt betűs szöveg mögé kattint kétszer, akkor felbukkan az ismertetett ország neve. Játsszon velünk, találja ki, hol járunk!

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK