Irány a Szahara!

2006.10.10. 21:51

A Szaharában található a világ legelvadultabb országa. Egy felmérés szerint a hatalmas, 1,759 millió négyzetkilométeres szaharai állam területének közel 90 százalékán szinte semmi nyoma nincs annak, hogy a környéken emberek is élnek. Mondjuk az is igaz, hogy nem túl sokan: a Magyarországnál 19-szer nagyobb területen alig 6 millióan osztoznak. Az ország lakható vidékei jóformán tengerpartjára korlátozódnak, igaz, itt sem nagy öröm az élet, ha feltámad a ghibli, a sivatag felől fújó, sokszor 50 Celsius-fokos szél. Sivatagos területe a Szahara legforrób része. Egyetlen állandó édesvíz-forrása a mindössze 2 kilométer hosszú Wadi Kiam.

NASA

Az ország lakosságának jelentős része (90 százaléka) arab, berber vagy a két népcsoport keveréke. Kisebb számban élnek itt feketék, görögök, máltaiak, krétaiak, örmények. A vallások közül egyeduralkodó a szunnita iszlám. A hivatalos nyelv az arab, de viszonylag sokan beszélnek angolul is.

A kegyetlen körülmények miatt az ország jelentős külső forrásokra szorul, élelmiszer-készletének 80 százalékát külföldről szerzi be. Az ehhez szükséges pénzt az olaj- és földgáz-készleteinek kitermeléséből és értékesítéséből teremtik elő. Az állami bevételek harmadát az olajipar adja, amiből - afrikai összehasonlításban - viszonylag jól él a nép is: az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a Világbank szerint évi 5500 dollár (1,2 millió forint). Igaz, az ország vezetésének kritikusai szerint jóval több is lehetne, ha a teljesen állami kézben lévő olajipar nyereségét igazságosabban osztanák el.

A kevés egykori olasz gyarmat egyikeként 1951-ben nyerte el függetlenségét, de az ország arculatát leginkább az 1969-es fordulattal hatalomra került, jellegzetes, bibircsókos ideológus-költő-író vezetője által kiépített politikai rendszer - sokak szerint elnyomás - határozza meg. Bár az ország az elmúlt években sokat javított megítélésén, az USA-val is kibékült, sőt, kiverekedte magát a terrorizmust támogató országok közül, jól jelzi egykori harcosságát, hogy a világon itt a legmagasabb az egy lakosra jutó harckocsik száma.

Tényleg létezik ilyen ország: Líbia

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK