Lemondott a cseh kormány

Vágólapra másolva!
A múlt héten elbukott bizalmi szavazás után lemondott a cseh kormány. Az államfő tárgyalásokat kezd a parlamenti pártokkal.
Vágólapra másolva!

Benyújtotta lemondását szerdán Mirek Topolánek cseh kormányfő, mert az általa vezetett kisebbségi polgári demokrata kabinet a múlt héten nem kapta meg a képviselőház bizalmát. Václav Klaus államfő elfogadta a miniszterelnök lemondását, amely egyben a kormány lemondása is, és megbízta Topoláneket, hogy az új kabinet megalakulásig ügyvezető kormányként intézze az ország dolgait. Az államfő megerősítette, hogy csütörtökön konzultációkat kezd a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.