Iraki keresztények menekültek Szíriába

Vágólapra másolva!
Több mint 35 ezer iraki keresztény menekült Szíriába az Irakban dúló erőszak elől - közölte csütörtökön egy iraki keresztény csoport vezetője.
Vágólapra másolva!

A 26 milliós Irak lakosságának 3 százaléka keresztény, akik főként azért hagyják el otthonukat, mert muzulmán szélsőségesek személyre szólóan is megfenyegetik őket, és mert általában is egyre romlik a biztonsági helyzet az arab országban - közölte Emmanuel Kosaba az Asszír és Demokratikus Mozgalom szíriai vezetője.

Adatai szerint 75 százalékkal nőtt az iraki keresztény menekült száma azóta, hogy 2004-ben, az Irak ellen indított amerikai vezetésű inváziót követő évben 20 ezren menekültek Szíriába.