Olvasóink szerint komolytalanná vált az EU

Vágólapra másolva!
Az [origo] szavazására érkezett válaszok szerint olvasóink többsége úgy gondolja, hogy Bulgária és Románia 2007. január 1-jére betervezett uniós csatlakozásával maradék komolyságát is elvesztette az EU. A második leggyakoribb válasz szerint az erdélyi magyarok sorsának rendeződése miatt van ok az örömre.
Vágólapra másolva!

"Maradék komolyságát is elvesztette az EU" - válaszolta a szavazásunkon résztvevők 47 százaléka (9253 ember) arra a kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy Bulgária és Románia 2007. január 1-jétől az EU tagja lesz. Csütörtökön délután 4 óráig ,összesen 19 698 szavazat érkezett, de ez a válasz nyert elsöprő többséggel.

A második helyen a szavazatok 18,2 százalékát (3592) begyűjtő "Legalább rendeződik az erdélyi magyarok helyzete" válasz végzett. A szavazók 17,8 százaléka (3507) szerint semmi ok a két ország kihagyására, ha teljesítették a feltételeket, míg 10,7 százalékuk (2105) meglehetősen gyanakvó volt: szerintük még korai az öröm, lehet, hogy a két ország nem elég felkészült.

A válaszadók 3,4 százalékát (662) hidegen hagyta a kérdés, míg mindössze 2,9 százalékuk (579) értett egyet feltétel nélkül a tagfelvétellel.