Állampolgárságot kaphatnak a grúziai oroszok

Vágólapra másolva!
A grúz elnök kettős állampolgárságot ígért az országa területén élő oroszoknak, az Oroszországból hazatérő grúz üzletembereknek pedig kedvező üzleti körülményeket ajánlott. A grúziai oroszok felé tett gesztus válasz volt arra, hogy Oroszországból grúzokat utasítottak ki a két ország közötti diplomáciai konfliktus miatt.
Vágólapra másolva!

Grúz állampolgárságot ígér a Grúziában élő oroszoknak Mihail Szaakasvili, a kaukázusontúli ország államfője válaszul arra, hogy Oroszországból grúzokat utasítottak ki az elmúlt hetekben. A döntést az államfő jelentette be pénteken Tbilisziben.

A köztársasági elnök szavait elsősorban a Grúziában állomásozó orosz katonatiszteknek és hozzátartozóiknak címezte. Elmondta, hogy a grúz törvények lehetővé teszik a kettős állampolgárságot.

Szaakasvili egyben azt üzente az oroszországi grúz üzletembereknek, akik az utóbbi hetekben számtalan nehézségbe ütköztek, hogy hazájukba visszatérve kedvező üzleti körülményekre és adózási feltételekre számíthatnak.

Oroszország és Grúzia között szeptember 27-én tört ki diplomáciai válság, amikor a grúz hatóságok kémkedés vádjával letartóztattak négy orosz katonatisztet. A katonákat később elengedték ugyan, Oroszország azonban visszahívta diplomatáit Tbilisziből, megszakította a közlekedési és postai összeköttetést Grúziával, s megszigorította a területén élő grúzok ellenőrzését.