Izraeli politikus korrupciós pere kezdődött

Vágólapra másolva!
Megkezdődött kedden a jeruzsálemi körzeti bíróságon Cahi Hanegbi izraeli politikus pere. Hanegbit, a kneszet külügyi és védelmi bizottságának elnökét, akit Ehud Olmert kormányfőhöz közel állónak tartanak, hivatali visszaéléssel, korrupcióval, csalással, jogosulatlan kinevezésekkel vádolják még abból az időből, amikor 1999 és 2003 között a környezetvédelmi minisztériumot vezette.
Vágólapra másolva!

Hanegbi perével egy időben a tel-avivi körzeti bíróságon folytatódott Hájim Ramon volt igazságügy-miniszter ügyének szeptember 11-én kezdődött, zárt ajtók mögötti tárgyalása. Ramont egy fiatal kormánytisztviselőnő szexuális zaklatásával vádolják és a sértett, hosszú külföldi utazásáról hazatérve, kedden jelent meg először a bíróság előtt. Állítása szerint a volt miniszter erőszakkal megcsókolta őt.

A vád szerint Ramon július 12-én, a Libanon elleni izraeli offenzíva megindításának napján a védelmi minisztériumban rendezett fogadáson megpróbálta a nőt "agresszív módon megcsókolni". A politikus - aki lemondott miniszteri tisztségéről, hogy bíróság elé állhasson - kategorikusan tagadja a vádat, és azt állítja: a fiatal nő volt az, aki megpróbálta őt átölelni és flörtölni vele.

Hanegbi és Ramon pere olyan időpontban folyik, amikor napirendre került Móse Kacav izraeli államfő vád alá helyezése is, ugyancsak szexuális zaklatás miatt.