A perzselő szél földjétől a hasiskirályságig

Vágólapra másolva!
Hol fúj a mindent felperzselő khamsin? Melyik sivatagi ország rejti a világ egyik leggazdagabb halászhelyét? Hol található Afrika legmagasabban fekvő sípályája? Melyik ország helyettesíti Egyiptomot a moziban? A következő oldalakon az összes kérdésre választ talál, de ha elég felkészültnek érzi magát, akár meg is próbálhatja kitalálni, hol járunk. Cikkünk egy különleges futóverseny előtt tiszteleg, melynek lényege, hogy három férfi október végén indulva megpróbál keresztben átfutni a Szaharán, a világ legnagyobb sivatagán. Az indulásig még van egy hét, addig látogasson el velünk a Szaharába!
Vágólapra másolva!

Második részéhez ért az [origo] cikksorozata, amelyet egy különleges vállalkozás tiszteletére indítottunk. Egy amerikai tévéproducer, egy kanadai műlovagló és egy tajvani rocksztár egy hét múlva indul útnak, hogy 80 nap alatt futva vágjon át a Szaharán. A Running The Sahara akció lényege, hogy a három induló bebizonyítsa: az emberi teljesítőképesség és akarat gyakorlatilag határtalan. Emellett pedig szeretnék a világ figyelmét felhívni az afrikai országokra és a kontinens kultúrájára, életére, problémáira.

A több mint 6000 kilométeres út Szenegálban kezdődik október 25-én, majd Mauritániát és Malit érintve éri el Nigert. Ezután Líbián vágnak át, hogy - a tervek szerint január 25-én - elérjék a végcélt, Egyiptomot. A futásról - Matt Damon amerikai színész vezetésével - dokumentumfilm készül, amelyet a tervek szerint a jövő évi torontói filmfesztiválon mutatnak majd be.

Az indulásig bemutatjuk olvasóinknak a Szahara elfeledett, titokzatos vagy épp jól ismert országait. A képzeletbeli utazás játékkal párosul. A világ legnagyobb sivataga által felölelt országok természeti adottságait, jellegzetességeit mutatjuk be hétről hétre röviden, de az egyes országok nevét elrejtjük. Ha az oldalak alján olvasható dőlt betűs szöveg mögé kattint kétszer, akkor felbukkan az ismertetett ország neve. Játsszon velünk, találja ki, hol járunk!