Óvadékért szabadlábon a szíriai ellenzéki

Vágólapra másolva!
Óvadék ellenében szabadlábra helyeztek egy négy és fél hónappal korábban őrizetbe vett neves ellenzéki személyiséget csütörtökön Szíriában - közölték ellenzéki források és egy helyi emberi jogi szervezet.
Vágólapra másolva!

Michel Kilót május közepén állítottak elő, miután aláírt egy petíciót, amely a szíriai-libanoni kapcsolatok radikális átalakítását szorgalmazta. A beszámolók eltérnek abban, hogy a hatóságok vádat emelnek-e az 57 éves író-politológus ellen. Míg egy szíriai emberi jogi szervezet úgy tudja, hogy bíróság elé állítják Kilót, egy ellenzéki politikus azt mondta: erről még nem döntött a bíróság.

Kilo régóta a damaszkuszi kormány éles bírálójának számít, emiatt már többször letartóztatták.