Nem húz ujjat Kínával Phenjan

2006.10.20. 14:47

Kínai diplomáciai források szerint eredményes volt a rendkívüli pekingi küldöttség csütörtöki észak-koreai tárgyalása. Kim Dzsong Il phenjani vezető ugyanis - a hírügynökségek szerint - bejelentette, hogy országa nem tervez több atomrobbantást.

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető a Phenjanba látogató kínai küldöttséggel közölte egy pénteki hírügynökségi jelentés szerint, hogy a kommunista ország nem tervezi újabb kísérleti atomrobbantás végrehajtását. Egyúttal sajnálatát fejezte ki a múlt héten végrehajtott első nukleáris kísérlet miatt.

Tang Csia-hszüan kínai államtanácsos küldöttség élén utazott az észak-koreai fővárosba, ahol csütörtökön adta át a kínai elnök üzenetét Kim Dzsong Ilnek. "Ha az Egyesült Államok tesz némi engedményt, mi is teszünk némi engedményt kétoldalú vagy hatoldalú tárgyalások formájában" - mondta az észak-koreai vezető a kínai küldöttnek a lapjelentés szerint.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel pénteken Pekingben találkozott Tanggal, és akkor úgy fogalmazott, hogy észak-koreai látogatása nem volt hiábavaló. Kínai illetékesek reményüket fejezték ki, hogy Észak-Korea visszatér az atomprogramjáról a két Korea, Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán részvételével folytatott tárgyalásokhoz, amelyeket Phenjan az Egyesült Államok által ellene bevezetett pénzügyi szankciók miatt tavaly november óta bojkottál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK