A VMSZ nem ad ki irányelvet választóinak az új alkotmányról

Vágólapra másolva!
A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem foglalt állást a hét végi referendum ügyében, hanem szerdán kiadott közleményében választóira bízta, hogyan szavaznak az új szerb alkotmányról.
Vágólapra másolva!

A VMSZ már a friss alaptörvény hónap eleji közzétételekor úgy döntött, hogy a Vajdaság magyarok lakta településein lakossági fórumokat tart. Mivel az alkotmányt nem bocsátották közvitára, a VMSZ a maga szervezte gyűléseken igyekezett tájékoztatni a vajdasági magyarokat, s elmondani, mit ért el és mit nem, hol sikerült előrelépni a régi, milosevici alkotmányhoz képest és hol nem. A lakossági beszélgetéseken a közlemény megállapítása szerint megoszlottak a vélemények, de úgy tűnik, hogy a délvidéki magyarok körében az alkotmányt elutasítók vannak többségben. Ezért - szögezi le a dokumentum - a VMSZ-nek nincs erkölcsi joga, hogy a rá jellemző, a magyar közösség által többször méltányolt határozottsággal fellépve az alkotmányjavaslat támogatására szólítson fel.

A párt vezetésének meggyőződése, hogy a beszélgetéssorozat eredményeként a vajdasági magyarok tájékozottabban mehetnek el szavazni, mint tehették volna a lakossági fórumok nélkül. A VMSZ azt javasolja, hogy éljenek a jogukkal és szavazzon mindenki meggyőződése, lelkiismerete szerint.

A Vajdaságban működő két kisebb magyar párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt korábban "nem" szavazatra szólította fel a követőit.