Buszt gyújtottak fel csuklyások Párizs mellett

Vágólapra másolva!
Felgyújtottak egy buszt Párizs egyik elővárosában csütörtökre virradó éjjel. A hatóságok a tavaly októberi zavargásokhoz hasonló eseményekre számítanak.
Vágólapra másolva!

Tucatnyi csuklyás férfi, köztük öt fegyveres támadott meg csütörtökre virradóra egy autóbuszt Párizstól északra. A támadók leszállították az utasokat, majd kifosztották és felgyújtották a járművet. Az incidens Bagnolet-ben, Seine-Saint-Denis megyében történt, ott, ahol egy évvel ezelőtt kitörtek a külvárosi zavargások. Ezzel egy időben a Párizstól nyugatra fekvő Nanterre városában hasonló akciót követtek el magukat szintén csuklyával álcázó egyének. A támadásoknak nem voltak sérültjei.

A helyi hatóságok és a rendőrség attól tartanak, hogy ismét fellángol az erőszak Franciaország elmaradott külvárosaiban egy évvel azután, hogy a 2005. október 27-én kitört zavargásokban több százan megsebesültek és több mint 10 ezer járművet gyújtottak fel.