Magyar buszokat fosztottak ki Kassán

Vágólapra másolva!
Magyar autóbuszokat fosztottak ki szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek Kassán, melynek utasai a vasárnap kicsúsosodó Rákóczi-emlékünnep záróeseményére érkeztek a városba.
Vágólapra másolva!

Szlovák rendőrségi forrás szerint az egyik kassai diákszálló előtt parkoló autóbuszokból a tolvajok mintegy százezer korona - több mint hétszázezer forint - értékű zsákmánnyal távoztak. Az egyikből egy DVD-lejátszót és tévékészüléket, a másikból a jármű navigációs berendezését vitték el.

Vasárnapra - döntően Magyarországról - sok ezer embert várnak Kassára, ahol Sólyom László magyar államfő részvételével megemlékeznek II. Rákóczi Ferenc földi maradványai hazahozatalának és újratemetésének százéves évfordulójáról. A fejedelem és bujdosó társai a kassai Szent Erzsébet székesegyház altemplomában nyugszanak.