Újabb 31 ezer katonát soroznak be Irakban

Vágólapra másolva!
Irakban megkezdték csaknem 31 ezer újabb katona besorozását, hogy gátat vessenek annak az erőszaksorozatnak, amely naponta borítja vérbe az országot - jelentette be csütörtökön az amerikai hadsereg egyik szóvivője.
Vágólapra másolva!

Az iraki hadsereget meg kell erősíteni, mert az eltávozások miatt gyakran képességének csak a 70 százalékán vagy még ennél alacsonyabb szinten van, és ez kihat a hatékonyságára. "Tizenkétezer személyt már behívtak katonai szolgáltra, a kiképzésük jelenleg folyamatban van" - közölte William Caldwell tábornok sajtóértekezletén.

Az amerikai szóvivő rámutatott: Núri al-Máliki iraki kormányfő néhány napja jelentette be, hogy majd 19 ezer újabb katonával 20 zászlóaljat, és egy különlegesen kiképzett zászlóaljat állíthatnak fel. Az iraki hadseregben jelenleg 115 ezer katona teljesít szolgálatot.

Caldwell tábornok elmondta: a múlt héten, egy hónappal a ramadán után, amely időszak különösen gyilkosnak bizonyult, csökkent az erőszak mértéke. Októberben az amerikai hadsereg 104 katonáját vesztette el. Ugyanebben a hónapban 85 terroristát öltek meg, illetve 427-et letartóztattak - fűzte hozzá.

A veszteségek mértéke a múlt héten 23 százalékkal, a bagdadi vallási indíttatású összecsapásoké pedig 41 százalékkal csökkent. A szóvivő szerint ehhez hozzájárult, hogy az iraki politikai és vallási vezetők békére és megbékélésre szólították fel a szemben álló feleket, a koalíciós erők hadműveleteket hajtottak végre, és az emberek a ramadán böjti hónapot lezáró íd al-fitret ünnepelték.