Bagdadban 83 holttestet találtak

Vágólapra másolva!
Aknatámadás ért szombaton a dél-iraki Bászrában egy villamosipari üzemet, miközben a fővárosban, Bagdadban 83 olyan ember holttestére bukkantak, akik az elmúlt 48 órában - feltehetőleg a síiták és a szunniták közötti ellenségeskedésekben - lelték halálukat.
Vágólapra másolva!

A bászrai üzemet ért támadásban Charlie Burbridge, a városban állomásozó brit erők szóvivője szerint két orosz és egy iraki alkalmazott meghalt. Mint mondta, a lázadók a koalíciós erők egy létesítményét akarták támadni, de célt tévesztettek.

Az oroszokra vonatkozó hírt azonban Moszkvában cáfolták, mondván: csak kisebb sérüléseket szenvedtek. A moszkvai külügyminisztériumnak a bagdadi orosz nagykövetségre támaszkodó közleménye szerint a sebesült oroszok élete nincs veszélyben. A minisztérium egyúttal kérte az iraki biztonsági és a nemzetközi koalíciós erőket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a külföldi szakemberek védelmére.

A felekezetek közötti erőszak 83 bagdadi halálos áldozatáról különböző iraki biztonsági források számoltak be. A belügyminisztérium szóvivője nem erősítette meg ezt a számot. Út mellett elhelyezett pokolgép megölte az iraki elnöki gárda gépkocsin utazó öt tagját péntek este az észak-iraki Kirkuk város közelében - közölte a Dzsalal Talabani államfő vezette Kurdisztáni Hazafias Szövetség kurd párt egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője Szulejmáníja városából.