Áramkimaradások Európa-szerte

Vágólapra másolva!
Komoly áramszünetek voltak Európa-szerte a német elektromos hálózat meghibásodása miatt. A hirtelen lehűlés miatt túlterhelt német hálózatot a franciák igyekeztek kisegíteni, de ez meg náluk okozott kimaradásokat, sőt még Olaszországban is több helyen akadozott a szolgáltatás szombat éjszaka. Milliók maradtak hosszabb-rövidebb időre áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Áramkimaradások voltak egész Nyugat-Európában a németországi hálózat meghibásodása miatt vasárnapra virradó éjszaka. Franciaországban ötmillió fogyasztó, a lakosság 10 százaléka maradt áram nélkül. Az áramszünet este tíz óra tájban kezdődött, a szolgáltatást éjfélig fokozatosan állították helyre. Hasonló áramszünetek voltak Nyugat-Európa valamennyi országában. Párizsban a tűzoltók közel 40 segélyhívást kaptak felvonókba szorult emberektől.

Németországban is több százezren maradtak áram nélkül körülbelül félórán át az ország nyugati részében, Rajna-Észak-Vestfália szövetségi államban. Az RWE német áramszolgáltató szóvivője szerint az áramszünetet - amely elsősorban Kölnt és környékét érintette - az okozta, hogy a hirtelen lehűlés miatt a túlterlehlt lett a hálózat. Áram nélkül maradt a Köln/Bonn repülőtér is.

A németországi hálózat tehermentesítésére az EDF francia áramszolgáltató is közbelépett, jelentős mennyiségű elektromos energiát juttatva a német hálózatba, ennek következtében azonban Franciaországban, főként Párizsban történt nagyobb mértékű áramkimaradás. Hosszú évek óta a francia áramszolgáltató biztosítja a német elektromosenergia-ellátás jelentős részét.

Olaszország több régiójában is komoly áramkimaradás volt szombat este a német hálózat meghibásodása miatt. A dél-olaszországi Puglia tartományban lévő Leccében és a környező településeken 15 pecig, az északnyugati Piemontban 20-30 percen át nem volt áram.