Megosztotta a világot Szaddám halálos ítélete

Vágólapra másolva!
Ellentétes reakciókat váltott ki a Szaddám Huszeinre vasárnap kimondott halálos ítélet. Több ország, közöttük az Egyesült Államok feltétel nélkül helyeselte azt, míg Európa nagy része a halálbüntetéssel szembeni ellenállását ismételte.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök számára "a per mérföldkő az iraki nép azon erőfeszítésében, hogy a jog uralmával váltsa fel a zsarnok uralmát". Külügyminisztere, Condoleezza Rice számára az ítélet "örvendetes emlékeztető valamennyi iraki számára, hogy törvény tekintélye erősebb lehet féleleménél". Margarett Becket brit külügyminiszter szerint Szaddámnak a többi vádlottnak "felelniük kell a bűneikért". John Howard ausztrál kormányfő a demokrácia megnyilvánulásának nevezte az ítéletet, de közölte, ellenzi a halálbüntetést, jóllehet nem szólhat bele más országok ügyeibe.

Nagy-Britannia kivételével valamennyi nyugat-európai ország támogatta, hogy a volt diktátornak felelnie kell a bűneiért, de elvből elutasította a halálbüntetést.

Az Európai Unió minden esetben, minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést - közölte az Európai Unió finn elnöksége. Olaszország szerint az ítélet az egész nemzetközi közösségnek Szaddám Huszein felett mondott ítéletét tükrözi, Spanyolország úgy ítélte meg, hogy "mint más politikai vezetőnek, Szaddám Huszeinnek is felelnie kell tetteiért". Hasonlóan reagált az ítéletre Írország, Svédország és Dánia is, Koppenhága ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem támogatja az iraki különleges törvényszéket.

Svájc szerint a halálbüntetés nem indokolható, még a legsúlyosabb bűnökért sem, a Vatikán pedig bírálta a halálbüntetést, amely szerint Irak még "szemet szemért, fogat fogért" időszakában él. Oroszország szerint az Egyesült Államoknak is szerepe volt az ítéletben. Törökország szerint az ítélet "várhatóan örömet szerez a sokat szenvedett iraki népnek".

Irán, amely 1980 és 1988 között háborúban állt Szaddám Huszein rendszerével, örömét fejezte ki az ítélet miatt. Az iszlám köztársaság külügyminisztériuma arra emlékeztetett, hogy Szaddám nyugati támogatói a diktátort segítve előkészítették a talajt a bűneihez.

Kuvait, amelyet az iraki hadsereg 16 évvel ezelőtt megszállt, hivatalosan nem reagált az ítéletre, de lakosság tapsolva, örömkönnyekkel fogadták a hírt. A szaúdi tanácskozó gyűlés (parlament) egyik tagja, Mohammed az-Zalfa üdvözölte az ítéletet, mondván, hogy ez a legkevesebb a hozzátartozóikat elveszített irakiak számára. Az egyiptomi Muzulmán Testvériség szerint a Szaddám Huszein által elkövetett "megszámlálhatatlan bűnök" kisebbek, mint amelyeket a nyugati "megszállók elkövettek" Irakban.

"Ezt az ítéletet a Fehér Ház diktálta, amely azt hiszi, hogy Szaddám Huszeint kivégezve kivégzi a hősies ellenállást" - közölte Aisa el-Kadhafi, Moammer el-Kadhafi líbiai vezető lánya, aki maga is részt vett a volt diktátor védelmében. A Hamász iszlámista palesztin szervezet támogatásáról biztosította az elítéltet.

Izrael - a feszültség további fokozódását elkerülendő -, valamint a belügyekbe való beavatkozást elutasító Kína nem kommentálta a döntést.

Az Amnesty International élesen elítélte a kiszabott halálbüntetést. A jogvédők szerint az ítélethez vezető per súlyosan elhibázott és méltánytalan volt. A Human Right Watch szerint a per elmulasztott lehetőség volt a joguralom érvényesítésére, miután nem állapította meg vitathatatlan bizonyítékok segítségével a tényeket.

Szaddám Huszeint az 1982-es 148 halálos áldozattal járó dudzsaili mészárlásban találták bűnösnek bírái vasárnap. Rajta kívül több vádlott-társát is akasztófára küldték. A volt iraki diktátor ellen több ügyben is folyik büntetőeljárás, és a vádak súlyossága miatt mindegyikben egyenként is halálra ítélhetik.