Honfitársait bírálta Londonban a lengyel elnök

Vágólapra másolva!
Lech Kaczynski lengyel elnök bírálóan nyilatkozott kedden a Nagy-Britanniába tóduló lengyel munkavállalókról. Mint elmondta a Tony Blair brit kormányfővel tartott találkozója után, tud olyan esetekről, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó lengyelek közül egyesek otthon munkanélküli segélyt igényeltek és kapnak.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Lech Kaczynski lengyel elnök és Tony Blair brit kormányfő

Nagy-Britannia azon kevés régi európai uniós tagállam közé tartozik, amelyek majdnem teljesen megnyitották munkaerőpiacukat a 2004-ben csatlakozott új tagállamok munkavállalói előtt. Lengyelországból - hivatalos adatok szerint - 230 ezren mentek eddig Nagy-Britanniába munkát vállalni.

Blair és Kaczynski egyetértésben állapította meg találkozóján, hogy az energiaellátás biztonsága prioritás az Európai Unió számára. Blair úgy fogalmazott a megbeszélés után tartott londoni sajtóértekezleten, hogy az energiabiztonság "majdnem olyan fontos lesz, sőt egyes esetekben ugyanolyan fontos lesz a következő évtizedekben, mint a katonai biztonság".

Kaczynski úgy vélekedett, hogy bizonyára a jövőben sem lesznek könnyűek Európa számára az olajban gazdag Oroszországgal folytatandó energiatárgyalások. Azzal vádolta Moszkvát, hogy "nem játszik mindig nyílt lapokkal" ezeken a tárgyalásokon.

A lengyel államfő, aki felvetette hétfőn a brit tömegtájékoztatásnak adott nyilatkozataiban az Európai Unió hadseregének létrehozását, most hangsúlyozta: a NATO-val való szoros együttműködésben képzeli el ezt a hadsereget. "Az európai hadsereg nem lenne semmilyen értelemben sem vetélytársa a NATO-nak, épp ellenkezőleg, annak keretén belül működne" - mondta. Leszögezte, hogy továbbra is az észak-atlanti szövetséget tekinti az európai biztonság alapjának.

Blair csak annyit mondott Kaczynski felvetéséről, hogy kormánya kész "az európai együttműködés erősítésére", de hangsúlyozta, hogy "a NATO védelmünk sarkköve".