Belőtték a ziccert a demokraták Bushéknak

Vágólapra másolva!
A nem hivatalos végeredmény szerint 12 év után jelentős többséggel sikerül a demokratáknak átvenni az Egyesült Államok képviselőházának irányítását a keddi időközi választásokat követően. A demokraták szoros versenyben megszerezték a szenátusi fölényt is és több állam kormányzói székét is ők vehetik át. Az exitpollok szerint a szavazók jelentős része George W. Bush elnök politikáját büntette.
Vágólapra másolva!

"Kihívásokkal teli év ez" - jelentette ki Ken Mehlmann republikánus vezető a CNN-en a keddi amerikai időközi választások lezárulása után. Mehlmann jól látta a helyzetet, a New York Times szerint az elmúlt évtized legkiélezettebb időközi választásán ugyanis a nem hivatalos végeredmények szerint a demokrata jelöltek magabiztos győzelemre állnak.

A választók a képviselőház tagjairól, a szenátus harmadáról és 36 állam kormányzójáról szavaztak. Az urnákat mindenhol lezárták. A BBC szerint a legtöbb államban magas részvételi arányt mértek.

A republikánusok elbukták a képviselőházi többségüket, amit 1994 óta őriztek. A Fehér Ház elismerte a demokraták kongresszusi győzelmét. A demokraták átvették az államok többségének kormányzói helyét is.

Nehezen, de sikerült a demokrata áttörés a szenátusban is. Ez azért is komoly kudarc a republikánusoknak a New York Times szerint, mert kampányukban első sorban arra hajtottak, hogy legalább szenátusi többségüket megtartásák.

Korrupció és Bush politikája

A republikánus kongresszusi vereség, a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exitpoll felmérések szerint jelentős részben a Bush-kormány politikájának köszönhető. A megkérdezettek 62 százaléka ugyanis azt nyilatkozta, hogy elsősorban nem helyi, hanem nemzeti ügyeket vett figyelembe, mielőtt leadta szavazatát.

Az exitpollok alapján a szavazók 40 százaléka a korrupció és a terroristák által jelentett fenyegetésre adott válasz alapján döntött arról, melyik párt képviselőjére szavazzon. Előbbi a demokratáknak kedvezhetett, hiszen a kampányban több republikánus képviselőt támadtak korrupciós vádakkal, utóbbi viszont a keményebb fellépést szorgalmazó republikánusoknak jöhetett jól.

A szavazók 39 százaléka a gazdaság helyzetét, 37 százalékuk pedig az iraki háborút tartotta a választás legfontosabb kérdésének. Mindkét szempont a demokratáknak kedvezett, hiszen a gazdasági problémák és a sokak szerint elhibázott iraki háború is a republikánus vezetéshez kötődnek. A függetlenek túlnyomó többsége a demokratákat támogatta.

Bush gratulált

Gratulált a vezető ellenzéki politikusoknak a kongresszusi választásokon elért sikerekhez a választások másnapján George Bush. Az amerikai elnök, hogy a két párt közötti együttműködést hangsúlyozza, a republikánus párti vezetők mellett felhívta telefonon az újonnan megválasztott Nancy Pelosi demokrata párti alsóházi elnököt, valamint a képviselőházi és a szenátusi többség vezetőjét, Steny Hoyert és Harry Reidet is, gratulált nekik a demokrata győzelmekhez. Pelosit és Hoyert csütörtökre meghívta ebédre is a Fehér Házba.