Saját jogkörét csonkította meg a kirgiz elnök

Vágólapra másolva!
Aláírta a saját jogait korlátozó alkotmánymódosítást a kirgiz elnök. Kurmanbek Bakijev ezzel meghajolt az ellenzék akarata előtt, amely utcai tiltakozásokkal próbálta elérni az elnöki jogkör korlátozását. A módosítás egyebek mellett kiveszi az elnök kezéből a kormány kinevezésének jogát.
Vágólapra másolva!

Kurmanbek Bakijev kirgiz államfő csütörtökön aláírta azt az alkotmánymódosítás-tervezetet, amely megnyirbálja saját jogköreit. Az államfő azért egyezett bele az ellenzék által indítványozott módosításba, hogy megoldódjon a belpolitikai válság.

"Az alkotmány az ország különböző politikai erői közötti megállapodás eredménye. Ez egy újabb lépés az állam alapjainak tökéletesítése felé. Itt most nincsenek vesztesek, hanem csak megegyezésre törekvés van. Az új alkotmány a józan ész és a bölcsesség eredménye" - mondta az elnök.

Bakijev szerdán napközben még visszavonta az ellenzék által szorgalmazott alkotmánymódosítások támogatását, majd kezdeti ellenkezését feladva, mégis beterjesztette a parlamentnek a javaslatot, amelyet a biskeki törvényhozás jóvá is hagyott.

A megállapodás szerint kikerül az elnök kezéből a kormányalakítás joga, ami a törvényhozásé lesz. A törvényhozást 75-ről 100 - más jelentések szerint 90 - fősre növelik. Változás lesz az is, hogy a képviselők felét pártlistákon választják meg.

Kedden, még mielőtt a megegyezés megszületett volna, az ellenzéket és az elnököt támogató csoportok összecsaptak egymással, az összetűzésekbe a rendfenntartó erők is beavatkoztak. Az ellenzék azt ígérte, hogy az új alaptörvény elfogadása után beszünteti megmozdulásait.