Vágólapra másolva!
Hat iraki katona vesztette életét pénteken egy öngyilkos merényletben Irakban, míg a hadsereg arról adott hírt, hogy letartóztatták az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik helyi sejtjének vezetőjét és két helyettesét.
Vágólapra másolva!

Az iraki hadsereg szóvivője, Nadzsim Abdullah szerint az előbbi terrorcselekmény a Bagdadtól 420 kilométerre északnyugatra fekvő Tal Afarnál történt. Az öngyilkos merénylő gépkocsijával egy katonai ellenőrző ponthoz közelített, a katonák pedig tüzet nyitottak rá. A gépkocsi vezetője feltehetően halottnak tettette magát, és akkor léptette működésbe a pokolgépet, amikor a katonák az autóhoz mentek. A merényletben hat iraki katona életét vesztette, és nyolc polgári személy megsebesült.

Az iraki védelmi minisztérium illetékesei arról tájékoztattak, hogy a katonák az erőszak sújtotta al-Anbár tartomány Ravah városában letartóztatták az al-Kaida helyi sejtjének vezetőjét, Abu Muhajjam al-Maszrit, két helyettesét, illetve további kilenc muzulmán fegyverest.

Újabb halálos áldozatokról adott hírt pénteken az Irakban állomásozó amerikai hadsereg. Két amerikai katona Bagdad nyugati részén vesztette életét csütörtökön, amikor gépkocsijuk mellett robbant fel egy út mentén elhelyezett pokolgép. Egy másik amerikai katona a fővárostól közel 220 kilométerre északnyugatra fekvő Haditha városnál vesztette életét járőrözés közben ugyancsak az út szélén elrejtett pokolgép robbanása következtében. Egy amerikai tengerészgyalogos harci cselekmények közben kapott sebesüléseibe halt bele.

Az iraki háború kezdete, 2003 márciusa óta 2845 amerikai katona vesztette életét Irakban.