Jövőre halasztják a koszovói függetlenséget

2006.11.10. 15:00

Csak jövőre dönt az ENSZ Koszovó függetlenségéről. A pontos dátum még nem ismert, annyit tudni, hogy a január 21-i szerbiai parlamenti választások után terjesztik elő a megoldási javaslatot. Sajtóértesülések szerint ebben csupán korlátozott függetlenségről lesz szó.

A jövő évre halasztják Koszovó államjogi státusának a rendezését, amelynek egyes részleteiről pénteken Bécsben zárt ajtók mögött tájékoztatta a Nemzetközi Összekötő Csoport (ICG) tagjait Martti Ahtisaari volt finn elnök, az ENSZ-főtitkárának koszovói rendezési megbízottja. Ahtisaari irodája pénteken egymondatos nyilatkozatban adott tájékoztatást arról, hogy az ENSZ-főtitkár megbízottja csak a január 21-re kiírt szerbiai parlamenti választások után terjeszti elő koszovói megoldási javaslatát. A nyilatkozatból kiderül, hogy a halasztási döntést az ICG-országok képviselőivel egyetértésben hozta meg Ahtisaari.

Az eredeti ütemterv szerint november végéig kellett volna kidolgozni a koszovói államjogi státusra vonatkozó javaslatot. A végleges Ahtisaari-tervet először Belgrádba és Pristinába fogják elküldeni, majd a szerbek és a koszovói albánok állásfoglalásai után a megoldási javaslat a Biztonsági Tanács elé kerül. Az eredeti tervek szerint a BT - amely egyedül illetékes Koszovó hovatartozásának az eldöntésében - még az év vége előtt határozatot hozott volna az 1999 óta ENSZ-igazgatás alatt álló dél-szerbiai tartomány jövőjéről.

Sajtóértesülések szerint Ahtisaari állítólag eddig arra a következtésre jutott, hogy Koszovónak "korlátozott függetlenséget" biztosítanának, és az államjogi státust rögzítő dokumentumban nem is szerepelne a függetlenség szó. Sajtóelemzések szerint egy ilyen megoldásra Moszkva is áldását adhatná, mivel Oroszország - az ICG tagjai közül egyedüliként - egyelőre ellenzi Koszovó teljes függetlenségét. Szerbia továbbra is hevesen ellenzi Koszovó különválását, míg a koszovói albánok más megoldást már el sem tudnak képzelni.

Ahtisaari pénteken Bécsben az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország külügyminisztériumainak a balkáni térséggel foglalkozó illetékeseit tájékoztatta arról, hol tart annak a megoldási javaslatnak a kidolgozásában, amelyet november végéig kellett volna befejeznie, de a tanácskozásról semmi sem szivárgott ki. Ahtisaari szóvivője már csütörtökön bejelentette: nincs tervbe véve, hogy az ENSZ főtitkárának megbízottja a koszovói államjogi státusra vonatkozó végleges megoldást ismertetne az ICG-tagországok képviselőivel.

Eközben az osztrák tömegtájékoztatás is beszámolt arról, hogy Pristina - amely a közelmúltban bejelentette, hogy már csak a nemzetközi közösség képviselőivel hajlandó tárgyalni Koszovó jövőjéről - még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a tartomány parlamentje egyoldalúan kikiáltsa Koszovó függetlenségét, amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem nyilvánítaná ki azt. Veton Surroi, a bécsi tárgyalásokon részt vevő koszovói albán küldöttség tagja szerint a függetlenségi nyilatkozatot a koszovói parlament ünnepi ülésén fogadnák el. Azt nem pontosította, hogy erre mikor kerülne sor, de kijelentette, hogy meggyőződése szerint Koszovó "az idén vagy jövőre" független lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK