A demokraták kivonnák a csapatokat Irakból

Vágólapra másolva!
Az amerikai kongresszusi választásokon győztes demokraták 4-6 hónapon belüli részleges iraki csapatkivonást szorgalmaznak - ezt Carl Levin michigani szenátor közölte vasárnap. A Fehér Ház viszont jelezte, hogy elutasítja a demokraták által javasolt csapatkivonási menetrendet.
Vágólapra másolva!

"Mindenekelőtt új irányt kell szabni az iraki politikának" - szögezte le a 72 éves szenátor, aki a törvényhozási erőviszonyok januári átrendeződése után valószínűleg a fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke lesz.

Az ABC hírműsorában nyilatkozó politikus reményét fejezte ki, hogy több republikánus is csatlakozni fog hozzájuk, és nyomást fog gyakorolni George Bush elnökre. Véleménye szerint Washingtonnak az iraki kormány értésére kell adni: az amerikai csapatok jelenléte nem örökérvényű. "Négy-hat hónapon belül meg kell, hogy kezdjük a részleges csapatkivonást Irakból" - mondta a szenátor.

Joseph Biden Delaware-i demokrata szenátor, aki a külügyi bizottságot fogja vezetni, ugyancsak az ABC televízióban kijelentette, támogatja Levin elképzelését.

Az új kongresszusban Carl Levin lesz az, aki a Demokrata Párt Irak-politikáját képviselni fogja. Levin az utóbbi egy évben a Bush-kormány háborús politikájának egyik leghangosabb kritikusa, az irányváltás sürgetője volt. Levin elsősorban Bagdadot hibáztatja az iraki állapotokért, szerinte az iraki kormány az amerikai katonai jelenlétre számítva alig tesz valamit a biztonság erősítése érdekében.

Joshua Bolten, Bush elnök kabinetfőnöke jelezte, hogy a Fehér Ház nyitott a népszerűtlen iraki háborúval kapcsolatos elképzelésekre, de elutasítja a demokraták által javasolt csapatkivonási menetrendet.