Romániában továbbra is dívik a gyermekkereskedelem

Vágólapra másolva!
A gyermekkereskedelem továbbra is jelentős probléma marad Romániában annak ellenére, hogy az ország jövő év január 1-jétől csatlakozik az Európai Unióhoz - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Vágólapra másolva!

Pierre Poupard, az UNICEF romániai képviselője szerint fennáll annak a veszélye, hogy Románia az ukrán, szerb és moldovai gyermekkereskedő-hálózatok központjává, sőt úti céljává válik. Hiába tett Bukarest erőfeszítéseket a gyermekkereskedelem felszámolására az uniós csatlakozási folyamat során, "a gyermekkereskedőkre és azok ügyfeleire vonatkozó törvényeket nem alkalmazzák kellő szigorral az országban" - nehezményezte Poupard genfi sajtónyilatkozatában.

Románia várhatóan továbbra is a gyermekkereskedelem nyugat-európai felvevő piacainak egyik fő ellátója marad. A probléma hátterében a szegénység, valamint a gyermekvédelmi törvények nem megfelelő betartása mellett a pedofília és prostitúció piacának nyugat-európai "fogyasztói" állnak.

A romániai emberkereskedelemnek 2005-ben hivatalosan 2551 áldozata volt, köztük 366 gyermek. Az UNICEF képviselője elmondta, hogy a statisztikai adatok csak "a jéghegy csúcsát" mutatják, hiszen a gyermekkereskedelmi ügyekben olykor maguk a szülők is cinkosok, így több esetben nem érkezik hivatalos bejelentés a hatóságokhoz.

Poupard felszólította a román hatóságokat, hogy lépjenek fel az emberkereskedő-hálózatokkal kapcsolatban álló korrupt rendőrök ellen, és felhívta a nyugat-európai országok figyelmét arra, hogy a szóban forgó gyermekeket ne bűnözőkként, hanem áldozatokként kezeljék.