Kilenc szomáliait öltek meg krokodilok

Vágólapra másolva!
Október vége óta árvizek pusztítanak Szomáliában. Az elárasztott területeken megsokasodtak a krokodiltámadások, eddig legalább kilenc ember halálát okozták a hüllők.
Vágólapra másolva!

Legalább kilenc embert faltak fel krokodilok az elmúlt három napban a Mogadishutól 200 kilométerre északra lévő központi Buulo Barte megyében. Szomáliában 50 ezren váltak hajléktalanná az árvizek miatt, és az elárasztott területeken megnőtt a krokodilveszély. A híradások szerint több túlélő a fákba kapaszkodva próbál megmenekülni a hüllők előll.

Október vége óta 52-en haltak meg az árvizek miatt, a legtöbb áldozatot Juba, Shabelle, Gedo és Hiraan körzetéből jelentették. Valamennyi terület a szomáliai iszlám fegyveresek fennhatósága alatt áll. Az ENSZ pénteken jelentette be, hogy humanitárius segítséget küld annak a 80 ezer szomáliainak, akik Kenya északnyugati részére menekültek az özönvíz elől.