Az ENSZ is keresi Dzsemájel gyilkosát

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eleget tesz a libanoni kormányfő világszervezethez intézett kérésének, és segítséget nyújt Pierre Dzsemájel libanoni miniszter gyilkosainak a felkutatásához.
Vágólapra másolva!

A BT pozitív válasza néhány órán belül megszületett Fuád Szinjóra libanoni kormányfő szerdai kérésére, amelyet Kofi Annan ENSZ-főtitkár tolmácsolt levélben a testület soros perui elnökéhez.

Az írás szerint Bejrút az ENSZ "technikai segítségét" kéri a nyomozáshoz, valamint azt, hogy a Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök tavaly februári megölése után felállított - Serge Brammertz belga ügyész által vezetett - ENSZ-bizottság lépjen kapcsolatba a libanoni hatóságokkal.

A BT válaszában azt írta, "elkötelezett a libanoni kormány azon erőfeszítéseinek támogatásában, amelyek célja felelősségre vonni a Dzsemájel-gyilkosság és más gyilkosságok elkövetőit, kitervelőit és ezek támogatóit. A Biztonsági Tanács éppen ezért felkérte a Brammertz-bizottságot, hogy nyújtson technikai segítséget a libanoni hatóságoknak a nyomozáshoz.

Dzsemájel keddi megölésével 17 főre apadt a libanoni kormány minisztereinek a száma, amely így már csak eggyel haladja meg az ország alkotmányában rögzített minimális létszámot. Bejrútban most a kormányfő hívei attól tartanak, ha további kormánytagok esnek gyilkosság áldozatául, az automatikusan a kabinet megszűnéséhez vezet.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár rendkívüli aggodalmát hangoztatta a Libanonban kialakult helyzet miatt, mint mondta, tárgyalt is róla Fuád Szinjóra miniszterelnökkel, valamint szíriai és iráni vezetőkkel.