Vérfürdő és ostrom Bagdadban

2006.11.23. 16:56

Miközben a város egyik felében több mint száznegyven ember életét oltották ki autókba rejtett pokolgépek, másutt fegyveresek ostromolják az egészségügyi minisztériumot. Október volt az eddigi leghalálosabb hónap Irakban.

Legalább 144 ember meghalt és 200-an megsebesültek csütörtökön Bagdad Szadrváros nevű negyedében, ahol több merényletet is elkövettek. Az iraki főváros főleg síiták lakta részében három autóba rejtett pokolgép és egy aknagránát is robbant. Az egyik robbanás egy zsúfolt piacon történt. Szemtanúk szerint a Dzsamila-piacot égett emberi testek és testrészek borítják.

A csütörtöki támadássorozat az egyik legvéresebb akció a 2003-as USA vezette iraki invázió óta. Az első robbantás a Dzsamila-piacon történt, ahol éppen rengetegen végezték nagybevásárlásukat a pénteki szabadnapra. A helyi idő szerint délután három óra körüli robbantást további kettő követte 15 perces időközönként. A merényletsorozat után nem sokkal aknavetős támadás érte az egyik közeli szunnita negyedet.

Dzsihad al-Dzsabiri rendőr vezérőrnagy szerint összesen hat, egyenként legalább fél tonna robbanóanyaggal megrakott parkoló autó robbant fel, rövid egymásutánban, de egy hetedik pokolgéppé változtatott autót még idejében hatástalanítottak. A detonációk heves tüzeket okoztak, egész utcákat változtattak romhalmazzá. A Muktada asz-Szadr síita hitszónok és milíciája, a Mahdi Hadserege egyik fő bástyájának számító városrész utcáit a merényletek nyomán feldühödött lakosok és fegyveres milicisták özönlötték el, átkokat szórva a támadássorozat mögött sejtett szunnita muszlimokra.

Miközben a város egyik felén pokolgépek robbantak, másutt az egészségügyi minisztériumot ostromolták meg, feltehetően szunnita fegyveresek. Az épületet körülbelül 30 támadó próbálta meg ellenőrőzése alá vonni. Az egészésgügyi minisztzer helyettese szerint a fegyveresek géppisztolyokkal, és aknavetőkkel lövik az épületet, amelyet mesterlövészek is célba vettek. Hakim Zamili szerint, aki kilép az épületből, halál fia.

A fegyveresek körülbelül kétezer embert ejthettek csapdába. A minisztériumot a síita Moktada asz-Szadr hívei vezetik. Nem kizárt, hogy a támadók a múlt héten az oktatási minisztériumban - feltehetően síiták által - elkövetett emberrablásért állnak bosszút.

A leghalálosabb hónap

A fegyveres erőszak nem csillapodik Irakban, az ENSZ legfrissebb adatai szerint októberben minden eddigi rekordnál több ember vesztette életét erőszakos módon. Összesen 3709 polgári áldozata volt a merényleteknek és összecsapásoknak októberben, míg az előző hónapban 3345 civil halt meg - állapította meg szerdai összegzésében a világszervezet. E két hónap alatt csak Bagdadban 4985 ember életét oltották ki, többnyire lőfegyverrel.

Az ENSZ jelentése szerint az erőszak hátterében elsősorban a síita-szunnita ellentét áll, fegyveres bosszú, mecsettámadások, halálosztagok, milíciák dúlása jellemzi a vallási ellenségeskedést. A polgári lakosokat, "út menti pokolgépek, autós lövöldözések, emberrablások, rendőri erőszak, bűncselekmények, katonai akciók, rivális bandák, lázadók és a rendőrség, illetve a nemzetközi erők közötti tűzharcok" veszélyeztetik. Az iraki egészségügyi minisztérium azonban megtámadta a jelentést mondván, hogy az ENSZ túloz és félrevezeti a világot. A tárca vezetője szerint a valós számok a világszervezet jelentésében szereplőkhöz képest negyedakkorák, és az ENSZ jogtalanul szerezte meg az adatokat tőlük.

Eközben az iraki vezetés találkozóra hívta az országban működő lázadó csoportok vezéreit. A Núri al-Maliki vezette kabinet a jövő hétre szervezte a megbeszéléseket, és arra kérte a lázadókat, hogy közvetítők révén képviseltessék magukat a nemzeti megbékélési kongresszuson. Az egynapos - keddre vagy szerdára tervezett - találkozón várhatóan egy Irakon kívüli - a szíriai Damaszkuszban vagy a jordániai Ammánban tartandó - tanácskozást készítenének elő, amelyen már személyesen is megjelennének a lázadók vezetői.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK