Brit katonák ezreit vonhatják ki jövőre Irakból

Vágólapra másolva!
Várhatóan több ezer brit katonát vonnak ki Irakból 2007-ben. Ezt a brit védelmi miniszter közölte egy beszédében. Des Browne szerint addig maradnak, amíg az iraki kormánynak kellenek, nem tovább.
Vágólapra másolva!

Des Browne brit védelmi miniszter szerint országa a jövő év végéig több ezer katonát von vissza Irakból. "Arra számítok, hogy jövő év végéig az Irakban állomásozó brit csapatok létszáma jelentősen, ezrekkel csökken" - mondta Browne a londoni Királyi Külügyi Intézetben mondott beszédében. A miniszter szerint a katonai tervezők már dolgoznak a hónapokra szóló csapatcsökkentés tervein.

Nagy-Britannia jelenleg 7200 katonát állomásoztat Irak déli részén, jobbára az ország második legnagyobb városában, Bászrában és környékén. Síita fegyveres csoportok egymással ellen harcolva megpróbálják ellenőrzésük alá vonni a várost, és néha támadás éri a brit katonákat is. Margaret Beckett brit külügyminiszter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a britek már a jövő tavasszal átadhatják a biztonsági ellenőrzést a dél-iraki Bászra tartomány felett.

Des Browne szerint a brit csapatok addig maradnak Irakban, amíg az iraki kormány igényli támogatásukat, és csapatkivonásra csak akkor van lehetőség, ha a tervek szerint halad az iraki biztonsági erők megerősítése. Közölte ugyanakkor, nem hagyja, hogy akár egyetlen brit katona is tovább maradjon a kelleténél.

A brit védelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy Irak felosztása szunnita, síita és kurd országrészekre nem oldaná fel a vallási feszültségeket, megingatná a térséget, amivel tisztában vannak az Irakkal szomszédos országok is. Irak így is annyira sebezhető, hogy a szélesebb térségbeli konfliktus tűzgócává válhat - mondta. Browne szerint nagyon fontos, hogy Irakot szomszédai egyként támogassák. Szerinte konstruktív hozzáállás jeleit mutatja még Szíria is, bár szándékainak tisztaságát gyakorta kétségbe vonta a nemzetközi közösség. Ugyanakkor Irán hozzáállása elfogadhatatlan, és komoly aggodalomra ad okot.

"Iránnak befolyása van Irakra: képes csökkenteni és fokozni a feszültséget, megindítani vagy véget vetni a párbeszédnek. Nem használja jól a befolyását. Iránból érkezik a támogatás azokhoz a csoportokhoz, amelyek támadják erőinket, de olyanokhoz is, amelyek táplálják a felekezetközi erőszakot. Ez elfogadhatatlan" - mondta Browne, aki szerint Teherán magatartása nagyon aggasztó.