Török mecsetben bizonyítja jóakaratát a pápa

2006.11.28. 10:02

Mecsetbe is ellátogat XVI. Benedek pápa kedden kezdődő, négynapos törökországi látogatásán - írja a BBC. A pápát több tízezer tiltakozó fogadja majd Isztambulban, akik azt szeretnék elérni, hogy kérjen elnézést szeptemberi beszéde miatt, amikor egy középkori vallási szöveget idézve, embertelennek nevezte az iszlámot.

Négynapos látogatásra Törökországba érkezik kedden a pápa. XVI. Benedek látogatását fokozott figyelem kíséri, mivel a pápa egy szeptemberben tartott beszédében súlyosan bírálta, többek között embertelennek nevezte az iszlámot egy középkori vallásfilozófiai szöveget idézve.

A pápa megfogalmazását heves tiltakozáshullám kísérte világszerte a muszlim országokban, egy szélsőséges csoport XVI. Benedek megölését helyezte kilátásba. A Vatikán - XVI. Benedekhez hasonlóan - azzal védekezett, hogy a szöveg idézet volt, nem a pápa véleményét tükrözte. Végül a pápa több muszlim küldöttel találkozott, ahol kifejezte sajnálkozását a történtek miatt.

A pápa törökországi látogatását szigorú biztonsági intézkedések között tartják. Több ezer rendőr és mesterlövész biztosítja a látogatását. XVI. Benedeket pedig a szokásos pápamobil helyett páncélozott autóban szállítják majd.

A pápát a BBC szerint több tízezer tiltakozó fogadja majd Isztambulban, akik azt szeretnék, ha XVI. Benedek sajnálkozását fejezné ki korábbi kijelentései miatt.

Látogatása során a pápa találkozik a török Recep Tayyip Erdogan kormányfővel, a görögkeleti egyház vezetőjével és megbeszéléseket folytat a törökországi muszlim, zsidó és keresztény közösség vezetőivel. XVI. Benedek várhatóan felkeres majd egy mecsetet is, amit korábban csak egy elődje tett meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK