Nem terroristázhat önkényesen Bush

Vágólapra másolva!
Egy héten belül két kényes kommunikációs kérdésben is jelentős sérelem érte az amerikai vezetést. Egy bírói döntés szerint megkérdőjelezhető annak a rendeletnek az alkotmányossága, ami lehetőséget ad az amerikai elnöknek, hogy bizonyos szervezeteket terrorista csoportnak minősítsen. Egy amerikai tévétársaság pedig nyilvánosan jelentette be, hogy a jövőben polgárháborúnak tekinti az iraki helyzetet.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai szövetségi bíró megkérdőjelezte George Bush elnök jogát ahhoz, hogy terroristának minősítsen külföldi szervezeteket, és homályossága miatt részben alkotmányellenesnek találta a szóban forgó elnöki rendeletet egy szerdán nyilvánosságra hozott ítéletében. Audrey Collins bírónő szerint a vitatott, közvetlenül a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hozott elnöki rendelet alkotmánysértő, mert nem tartalmazott korlátozást arra nézve, hogy az elnök szervezeteket helyezzen a listára.

Az ítélet a pénügyminisztérium elleni perben született, még november 21-én. A pert egy jogvédő szervezet, a Humanitarian Law Project indította, öt érintett szervezet, köztük a Tamil Elaam Felszabadító Tigrisei (LTTE) Srí Lanka-i és egy másik lázadószervezet, a törökországi Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevében.

A rendelet felhatalmazást adott a pénzügyminiszternek, hogy a terrorszervezetként nyilvántartott szervezetek számláit befagyaszthassa. Ezt a passzust az ítélet alkotmánysértőnek minősítette, és eltiltotta a minisztériumot a PKK és az LTTE számláinak további zárolásától. Collins bírónő fenntartotta viszont a jogszabálynak azokat a rendelkezéseit, amelyek büntetendőnek nyilvánítják azokat, akik "szolgáltatásokat nyújtanak" a listán szereplő szervezeteknek.

David Cole, a felperes szervezet ügyvédje úgy értékelte az ítéletet, hogy az "megerősíti: nem megengedhető a végrehajtó hatalom ellenőrzés nélküli gyakorlása és az alapvető jogok lábbal tiprása, még a terrorizmus elleni küzdelemben sem". Hozzátette, hogy a döntésnek nincs közvetlen hatása a "feketelistán" szereplő többi több száz szervezetre, de alapvetően megkérdőjelezte a lista jogosságát.

Irakkal is gondjaik lesznek

A Bush-kormányzat a héten egy másik kommunikációs kérdésben is érzékeny politikai sérelmet szenvedett. Az NBC News tévétársaság hétfőn közleményben tudatta, hogy ezentúl polgárháborúnak minősíti az iraki erőszakos cselekményeket. A New York Times és a Los Angeles Times már korábban is ezt a megfogalmazást alkalmazta, azonban a két lap nem tett közzé nyilvános állásfoglalást a kérdésről.

Az amerikai kormány álláspontja szerint nem polgárháború zajlik Irakban, hanem szélsőséges lázadócsoportok harcolnak az országban tartózkodó külföldi - főleg amerikai - csapatok és az iraki kormány ellen.

MTI/[origo]