Hamis tanúzás miatt indított eljárást a szlovák rendőrség Malina Hedvig ellen, aki azt állítja, augusztusban azért verték meg Nyitrán, mert magyarul beszélt. A rendőrség korábban azért zárta le a nyomozást, mert szerintük a lány csak eljátszotta a támadást.

Büntetőeljárást indított a szlovák rendőrség Malina Hedvig ellen "hamis tanúvallomás és hamis eskü" gyanúja miatt, egy magát felfedni nem kívánó személy feljelentése alapján. A feljelentő szerint Malina Hedvig megtévesztette a rendőrséget, amikor augusztusban azt állította, hogy két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt.
   
A szlovák kereskedelmi hírügynökség, a SITA csütörtökön, a nyitrai rendőrség szóvivőjének tájékoztatására hivatkozva azt jelentette, hogy Malina Hedvig ellen büntetőeljárás kezdődött, amelynek során az ügyben nyomozó rendőrség "gyűjteni fogja a konkrét személy bűnösségét bizonyító, esetleg az azt cáfoló adatokat".

Milos Fábry rendőrségi szóvivő nem tudta megmondani, hogy a nyomozás mikor fejeződhet be, ellenben jelezte: ha a nyomozás eredményei alapján Malina Hedviget elmarasztalják, a lányt a bíróság egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.

Malina Hedvig augusztus 25-én reggel véresen összeverve ment be a nyitrai egyetemre, ahol vizsgáznia kellett volna. Tanárai és diáktársai - sérülései és a blúzára írt magyarellenes szöveg miatt - orvosi és rendőri segítséget hívtak a lányhoz. Az első látleletek idegen kéztől származó külsérelmi nyomokat állapítottak meg rajta.

A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó és a sajtóban szlovákiai magyarveréséként emlegetett ügyben azonban a szlovák rendőrség két héttel később arra a megállapításra jutott, hogy Malina Hedviget senki sem verte meg, a támadást színlelte, maga találta ki. Robert Fico miniszterelnök is részt vett azon a rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyen belügyminisztere, Robert Kalinák felsorakoztatta a lány állításait cáfoló bizonyítékokat.

Az egyetemista és ügyvédje ügyészségi panaszt nyújtott be a rendőrségi eljárás ellen, s bár az ügyészség a panaszt elutasította, a sértett azóta is kitart eredeti vallomása mellett. A szlovák közszolgálati televízió oknyomozó riportfilmje a közelmúltban olyan kételyeket vetett fel, amelyek alapján feltételezhető, hogy az ügyben esetleg új bizonyítékok kerülhetnek elő. A riportfilm felvetéseinek azonban eddig semmilyen jogi következménye nem volt.