Százkét gyanúsítottat tartóztattak le csütörtökön reggel Londonban erőszakos cselekmények elleni nagyszabású rendőri akció keretében - jelentette be a brit rendőrség.

A két héten át előkészített razziához több száz rendőrt mozgósítottak. Az elsősorban családi erőszak, rasszista és homofób jellegű bűncselekmények elleni harc célja a rendőrség szóvivője szerint a közvélemény figyelmének felhívása volt. Hasonló akcióra már néhány évvel ezelőtt is sor került.

Steve Allen, a londoni rendőrség erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezetője arról beszélt, hogy az év végi ünnepek előtt, amikor hagyományosan magasabb az ilyen bűntettek száma, olyan üzenetet akartak közvetíteni, mely szerint nem tűrik el e bűncselekményeket és senkinek nem kell csendben szenvednie.

A családi erőszak különösen karácsony körül növekszik, mert ilyenkor a családok többet vannak együtt otthon, mint általában. Londonban mintegy 500 rendőr várja a hívásokat családi, rasszista és homofób erőszakos cselekmények ügyekből.

A rendőrség adatai szerint tavaly Londonban több mint 110 ezer családi erőszakos cselekményt regisztráltak, és a családi gyilkosságok több mint egynegyedét teszik ki a brit főváros gyilkossági statisztikájának. Ugyanebben az időszakban 11 322 rasszista és 1294 homofób bűntényt jelentettek.