Túlélheti a mérgezést az orosz kém ismerőse

2006.12.02. 11:54

Míg a brit sajtó arról írt szombaton, hogy szinte semmi esélye sincs a túlélésre Mario Scaramellának, a közelmúltban meggyilkolt Alekszandr Litvinyenko orosz kém olasz kapcsolatának, szakértői vélemények szerint nem reménytelenek a polóniummal fertőzött férfi életkilátásai. A The Daily Telegraph szerint a gyilkos radioaktív anyagot Oroszországban gyártották.  A The Times viszont úgy tudja: nyugati illetékesek kétlik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte volna el Litvinyenko megmérgezését. 

A brit sajtó szerint a nullával egyenlők a túlélési esélyei a polónium-210-zel fertőzött olasz Mario Scaramellának, aki november 1-jén Londonban találkozott a megmérgezett egykori orosz titkos szolgálati tiszttel, Alekszandr Litvinyenkóval. A Daily Mirror szombati száma egy névtelenségbe burkolózó rendőrségi forrásra hivatkozott a kém ismerősének egészségi állapotát illetően. A férfit péntek óta a londoni University College kórházban ápolják. A lap szerint "csoda lenne, ha Scaramella hosszú ideig élne". A The Sun is arról írt, hogy az állítólagos biztonsági szakértő "súlyos beteg".
   
A londoni University College egyetem klinikája, ahová Scaramellát péntek éjjel beszállították, hivatalosan megerősítette: a vizsgálatok az ő szervezetében is kimutatták a Litvinyenko halálát okozó polónium 210-es jelenlétét, de jóval kisebb mennyiségben, mint a Londonba szökött egykori orosz biztonsági tisztében. Litvinyenko állítólag halálos ágyán azt mondta: meggyőződése, hogy megmérgezésének elrendelői Scaramellával hajtatták végre a merényletet. Az olasz ezt már akkor határozottan cáfolta, sőt állította, hogy az ő élete is veszélyben van.

Oxfordi szakértő szerint van esélye a túlélésre

A kórház közleménye ellentmond a sajtóértesüléseknek, azt állítják, hogy Scaramella jól van, és nem mutat sugárfertőzéses tüneteket. Az oxfordi egyetem egyik sugárbiológiai professzora szombat délután a BBC-nek azt mondta: a polónium 210-es izotóp, ha be is kerül a szervezetbe, viszonylag alacsony - 10-50 százalékos - arányban szívódik fel a véráramba, a többi a vizelettel és főleg a széklettel gyorsan távozik. A véráramba került sugárzó anyag folyamatos sugárterhelésnek teszi ki a környező sejteket, ami növeli a daganatos betegségek kialakulásának távlati veszélyét, de a polónium 210-es felezési ideje gyors, 138 nap, vagyis a sugárdózis viszonylag rövid idő alatt leépül. Emiatt nem reménytelen Scaramella helyzete.
   
Közben a The Daily Telegraph konzervatív napilap részleteket közölt azokból az információkból, amelyet Scaramella átadott november 1-én Litvinyenkónak egy londoni étteremben. A lap úgy tudja, hogy az orosz titkos szolgálatokat, valamint egy "Méltóság és Becsület" nevű veterán szervezetet vádolták azzal, hogy meg akarják ölni őt, az "orosz érdekekre ártalmas" embert, kettejükön túl Borisz Berezovszkij Londonba emigrált orosz üzletembert, és Paolo Guzzanti olasz szenátort, aki a KGB-nek a hidegháború évei alatt folytatott olaszországi tevékenységét vizsgáló "Mitrohin-bizottság" vezetője. Az ötödik kiszemelt nevét nem közölte a Telegraph, ugyanakkor azt állította, hogy a dokumentum
a fent említett tiszti csoportot vádolja Anna Politovszkaja újságírónő októberi meggyilkolásával is.
   
Ugyancsak a The Daily Telegraph írta meg, hogy a Litvinyenkót megmérgező radioaktív anyagot minden valószínűség szerint egy oroszországi nukleáris reaktorban gyártották. A lap a nagy-britanniai Aldermaston nukleáris központ tudósaira hivatkozott. Ez az egyetlen üzem a szigetországban, ahol atomfegyvereket gyártanak. A brit védelmi minisztérium nem volt hajlandó kommentálni az értesülést.

Fertőtlenítik a repülőgépeket

Scaramella, aki az egykori szocialista országok titkosszolgálatainak olaszországi tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság tanácsadója, Nagy-Britanniában rendőri védelem alatt tartózkodik. A Scotland Yard eddig öt londoni helyszínen mutatta ki a sugárzó polónium-izotóp nyomait, köztük abban az étteremben, amelyben Litvinyenko találkozott olasz kapcsolatával.

Az easyJet, a legnagyobb brit fapados légitársaság szombaton közölte, hogy Scaramella október 31-én, illetve november 3-án a társaság járatain repült Nápolyból Londonba, majd vissza. A brit egészségvédelmi hatóság (HPA) szerint ugyanakkor ez "nem ad okot közegészségügyi aggodalmakra". Az HPA bejelentette azt is: az elvégzett fertőtlenítés után visszaállhat a forgalomba a British Airways légitársaság azon három Boeing 767-es repülőgépe, amelyeket sugárszennyeződés miatt vizsgáltak.
   
Az európai, köztük moszkvai járatokon közlekedő három gép közül kettőn mutatták ki sugárzó anyag jelenlétét. A gépek az elmúlt egy hónapban összesen 221 járatot teljesítettek, és a BA 33 ezer utassal próbálja felvenni a kapcsolatot, bár a szakértők folyamatosan hangsúlyozzák, hogy az utazóközönség sugárszennyeződésének kockázata igen alacsony volt a vizsgált időszakban.

Orosz pénzember is gyanúba keveredett
   
A szombati The Times által idézett biztonsági források szerint a rendőrség olyan üzleteléseket tanulmányoz, amelyeket Litvinyenko az energiaipariban, illetve az őrző-védő iparágban érdekelt orosz üzletemberekkel folytatott. Az idézett egyik forrás szerint a gyilkosság felderítésén dolgozók Litvinyenko "barátainak és ellenségeinek igen hosszú listáját böngészik". A listán milliárdosoktól, volt kémektől és egykori KGB-ügynököktől alvilági vezérekig mindenféle "egzotikus figura" megtalálható - írta a brit lap.
   
A The Times szerint jóllehet Litvinyenko londoni évei alatt újságírónak mondta magát, több ízben sikertelenül próbált bekapcsolódni zsíros üzleti tranzakciókba más oroszokkal. A lap tudni véli, hogy azon a napon is, amikor megbetegedett, egy gáz- és olajfeltárási ügyletet próbált tető alá hozni egy brit vállalatcsoport nevében, amelyről azt állította, hogy ő képviseli. Litvinyenko a beszámoló szerint megirigyelte, hogy egykori kollégái mennyi pénzt keresnek.
   
A volt állambiztonsági ügynök emellett kiképzett orosz testőrök toborzásáról is tárgyalt, és azt állította magáról, hogy számos olyan brit üzleti érdekeltséget képvisel, amelyek orosz befektetőkkel akarnak kétoldalú ügyleteket lebonyolítani.
   
A The Times szerint nyugati illetékesek kétlik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte volna el a merényletet, és a Kreml egyértelműen Borisz Berezovszkijra, a Londonban élő orosz pénzemberre mutat, aki orosz illetékesek szerint a legnagyobb hasznot húzhatja abból, ha Putyin a Litvinyenko-gyilkosság miatt besározódik.
   
Jóllehet Berezovszkij - akit az orosz hatóságok csalás vádjával köröztetnek - Litvinyenko szövetségese volt, vannak olyan feltételezések, hogy összeveszhettek. Litvinyenko járt Berezovszkij londoni irodájában, amelyet nemrég lezártak, mert ott is kimutatták a volt orosz ügynök halálát okozó polónium 210-es izotóp nyomait - áll a szombati The Timesban.

[origo] / MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK