Sikkasztással gyanúsított lengyel üzletembereket fogtak el

Vágólapra másolva!
Megtette az első letartóztatásokat Lengyelország új korrupcióellenes hivatala, őrizetbe véve két üzletembert, akik a vád szerint több millió eurót sikkasztottak el egy csődbe ment élelmiszer-ipari vállalat kárára - közölte hétfőn a hivatal elnöke.
Vágólapra másolva!

Mariusz Kaminski elmondta, hogy a nyilvánosság előtt egyelőre csak Robert M. és Wieslaw B. néven azonosított gyanúsítottakat a Kama Foods lengyel étolaj- és margarinkonszern kárára elkövetett, 38 millió eurós sikkasztással vádolják. A két férfi éppen el akarta hagyni az országot (egyikük egy vezető lengyel üzletembertől kölcsönzött repülőgépen), amikor a múlt hét végén őrizetbe vették őket. A nyomozás zavartalansága érdekében egyelőre csak annyit árultak el róluk, hogy Wieslaw B. a Kama Foods egykori ügyvezetője volt, Robert M. pedig lengyel törvényhozókkal ápolt kapcsolatokat.

A Központi Korrupcióellenes Hivatalt a konzervatív Jog és Igazságosság párt elnöke, Jaroslaw Kaczynski által vezetett kormány hozta létre abból a célból, hogy véget vessen a kommunizmus 17 évvel ezelőtti bukása óta az országot átható korrupció és protekció gyakorlatának. A júniusban megnyílt iroda a politikusok személyes vagyonbevallásait ellenőrzi a privatizációs ügyletek tisztaságának biztosítása érdekében, és működése során most első alkalommal tartóztatott le korrupcióval gyanúsított személyeket.

A Kama Foods vállalat négy évvel ezelőtt ment csődbe, majd 2004-ben az ugyancsak lengyelországi székhelyű EWICO élelmiszer-ipari társaság vásárolta fel. A cég szóvivője nem kívánt nyilatkozni az eljárásról.