Újfajta mozgalmat indított néhány finn művész. Panaszkórusokat szerveznek hétköznapi emberekből világszerte, ahol mindennapi problémáikat énekelhetik ki magukból a résztvevők. Birmingham, Helsinki, Hamburg és Szentpétervár már dalol, de születőben van a londoni, a szingapúri és a budapesti kórus is. Az [origo] által megkérdezett pszichológus szerint "gyönyörű irónia" rejlik a kórusokban, de a túl sok panaszkodás kihúzhatja a lábunk alól a talajt.

"Kérem a pénzt vissza! A munkám akár egy zsákutca, és a busz is oly ritkán jár már fél hétkor..." - énekli másfél tucatnyi birminghami egy videofelvételen, amit a Youtube tett közzé körülbelül három hónapja, Birminghami panaszkórus címmel.

A dalban hétköznapi gondjaikat panaszolják fel a kórus tagjai, például azon keseregnek, hogy nem kapnak érett banánt, hogy késnek a vonatok, hogy drága a sör, kevés a fizetés, esetleg a csigák megeszik a salátát. A dalt tavaly nyáron komponálták a birminghamiek, és több helyen is előadták. Sőt, azóta Helsinkiben, Hamburgban és Szentpétervárott is alakultak hasonló panaszkórusok, amelyek résztvevői mind-mind saját ügyes-bajos dolgaikat öntötték dalba, majd énekelték el kórusban - zongorakísérettel.

Az ötlet - bár Birmingham volt az első helyszín - nem brit. Egy finn és egy német származású, Helsinkiben élő művész a megteremtője a panaszkórusoknak, amelyek mindenfelé hatalmas sikert aratnak, ahol csak bemutatkoznak. A nagy érdeklődés miatt honlapot is indítottak, amiről kiderül, hogy már Londonban, Szingapúrban vagy éppen a norvégiai Bodoában is jelezték a helyiek, hogy szívesen alakítanának panaszkórust. Sőt, valaki még Budapestet is felírta.

Panasszal fűteni

"Az egész egy téli séta alatt indult..." - olvasható a panaszkórusok honlapján -, amikor Tellervo Kalleinen és Oliver Kochta-Kalleinen, "talán a nagy hideg miatt" odáig jutottak beszélgetésükben, hogy azt a hatalmas energiát, amit az emberek a panaszkodásba fektetnek, hogyan lehetne valami mássá alakítani. "Talán nem éppen fűtéssé - de valami mindenképpen erőteljes dologgá."

"Valituskuoro" - ez egy finn kifejezés, ami azt jelenti, panaszkórus, és olyan helyzetekre használják, amikor sok ember egyszerre panaszkodik. A két művész úgy döntött, szó szerint értelmezi az elvont kifejezést, és létrehoznak egy valódi panaszkórust. Mivel szerintük a panaszkodás egyetemes jelenségnek tekinhető, úgy döntöttek, a világ bármely városában lehetne egy ilyet alakítani.

Végül azért lett épp Birmingham az első, mivel ötletükre akkor ott voltak egyedül vevők. A résztvevőket plakátokon és szórólapokon toborozták, mindannyian hétköznapi emberek, és egy panasz-workshop után közösen írták a dalt, amelyet egy zeneszerző megzenésített, majd kéthetes gyakorlás után zongorakísérettel elénekelték a zeneileg teljesen képzetlen kórustagok.

Interneten elérhető a Helsinkiben megszervezett panaszkórus felvétele is. A finn kisemberek - közel százan - többek között arról panaszkodnak a dalban, hogy mennyire zavaróak a mobilok csengőhangjai, hogy miért vesztenek mindig jéghokiban a svédek ellen, hogy a szomszéd mindig leskelődik a kémlelőnyíláson és túl korán érkezik a közös szaunába, vagy éppen arról, hogy kivágják az erdőket, hogy vécépapírt csináljanak belőlük, de közben a vécékben sosincs papír.