Kigyulladt egy szibériai kórház

Vágólapra másolva!
Legalább kilencen meghaltak és 16-an megsebesültek Oroszországban, a dél-szibériai Kemerovo tartományban egy pszichiátriai intézetben kiütött tűzben. Az eset furcsasága, hogy a kórház dolgozói csak a tűzjelző megszólalása után másfél órával riasztották a tűzoltókat.
Vágólapra másolva!

A Tajga városától 11 kilométerre lévő intézményben a lángok a tető több mint 1200 négyzetméterét, valamint a legfelső emelet 600 négyzetméteres részét elpusztították. A téglaépület a második világháború idejéből származik, de azóta felújították, és rendelkezett az összes szükséges tűzjelző berendezéssel. A tűz kitörésekor 223 ápolt volt a kórházban.

A tűzjelző helyi idő szerint szombaton késő délután szólalt meg, de a személyzet csak másfél órával később riasztotta a tűzoltókat. A helyi hatóságok azonnal vizsgálatot indítottak a késedelem okának kiderítésére - idézte a minisztériumi illetékeseket az ITAR-TASZSZ. Az orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a kórház személyzete előbb megpróbálta megfékezni a lángokat, de az intézményben dolgozó hét beosztott ember közül csak ketten tartózkodtak a katasztrófa idején az épületben.

Ezen a hét végén ez volt a második kórháztűz Oroszországban. Moszkvában szombatra virradóra egy detoxikáló központban kitört tűzvészben 45 nő vesztette életét.