Már Hamburgban is találtak polóniumot

Vágólapra másolva!
Németországban is a polónium 210-es sugárzó izotóp nyomaira bukkantak. A polóniumot Dmitrij Kovtun volt KGB-ügynök autójában és ex-feleségének lakásában találták Hamburgban. Kovtun szerepe egyelőre tisztázatlan Alekszandr Litvinyenko néhai titkos ügynök halálában, azt sem zárják ki, hogy ő maga a tettes, de azt sem, hogy ő is csak áldozat.
Vágólapra másolva!

A polónium 210-es sugárzó izotóp nyomaira bukkant a német rendőrség egy hamburgi lakásban - közölte vasárnap a helyi vizsgálatot végző hatóságok szóvivője. A rendőrség a néhai orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásának hátterét kutatva a lakásban már előző nap sugárzó anyagra gyanakodott, akkor azonban nem tudta még teljes bizonyossággal megállapítani, hogy polónium nyomairól van-e szó. Ezzel a radioaktív elemmel mérgezték meg a gyanú szerint november 1-jén a brit fővárosban Litvinyenkót, aki három héttel később meghalt.

Az illetékes német hatóságok vasárnap sajtóértekezleten jelentették be, hogy a szóban forgó hamburgi lakásban egyértelműen polónium nyomait derítették fel. A nyomokat Dmitrij Kovtun orosz üzletember volt feleségének a lakásában találták, s ugyanezen radioaktív elem nyomaira bukkantak Kovtun autójában, továbbá volt anyósának lakásán is. Kovtun saját lakása ugyanebben a házban volt, az ő lakásában azonban nem akadtak sugárzó anyag nyomaira a rendőrök. Litvinyenko november első napján találkozott Londonban Dmitrij Kovtunnal, aki korábban szintén a KGB munkatársa volt.

Értesülések szerint Kovtun október közepén Hamburgból repült Londonba a Litvinyenkóval tervezett találkozóra, amelyre november első napján került sor. Litvinyenkót ezen a napon mérgezték meg. A német hatóságok egyelőre sötétben tapogatóznak azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepe lehetett Kovtunnak Litvinyenko meggyilkolásában. Az első közlések szerint nem zárják ki, hogy az üzletember tettesként vállalhatott szerepet a merénylet elkövetésében, de azt a lehetőséget sem vetik el, hogy Kovtun maga is áldozat.

A német hatóságok megerősítették, hogy a 41 éves Kovtunt jelenleg egy moszkvai kórházban kezelik, súlyos sugárfertőzés gyanújával.